„A szűzkurvaság azonban folytatódik. Mert ugye voltak ezek a csábos adócsökkentési ígéretek. Azonnali és jelentős csökkentések, mert ez kell a magyarnak. Igazából itt Európa is hibás, mert még a kampány idején befütyülhetett volna, hogy az ő zsebére aztán tessék csak abbahagyni ezt a habókos szöveget! Nem tette, inkább cinikusan csak hümmögött, hogy úgyse úgy lesz. Mint Horn Gyula anno Balatonőszödön. Aztán jött a performansz. A szűzkurvasághoz bizony kellenek a vágyfokozók, s a régi-új miniszterelnök ennek megfelelően kiviharzott Brüsszelbe, tartotta a markát, magabiztosan előrántotta a shopping-list formátumú igénylistát, amely láttán-hallatán viszont akkora taslit kapott az európai főnökségtől, hogy beleremegett a Kárpát-medence. Bizony-bizony, az EU tud lenni doromboló kiscica éppúgy, mint felbőszült oroszlán. Ezért mondom, hogy jobb óvakodni tőle, mert nem túl kifizetődő felbosszantani. (...)
Kezdjük a szerelmi bájitallal, ami most éppen adómentes pálinka. Főzz magadnak, idd le magad! Kétségtelen, elég pityókásnak kell lenni ahhoz, hogy vidáman röhögcséljünk a tehetősek összes különadójának eltörlésén, ahhoz meg effektíve mattrészegnek, hogy a 17 százalékos szja 1 százalékpontos csökkentése érdekében megsüvegeljük a kevésbé tehetősek adókedvezményeinek felszámolását, benne a minimálbéresek megadóztatását. (...)
Kelletlenül várom a napot, amikor előbukkan a nyugdíjak forradalmi ellobbantásának nagy terve, továbbá hosszasan fogjuk még hallgatni azt a néma csendet, ami a fiatalok dolgait övezi. A harcos antibaloldali kórus most egy kicsit megpihen, készülünk a vihar előtti csendre. Tartok tőle, hogy 2010 tavaszán Magyarországon nem volt forradalom, hanem csak hamarosan lesz. Amint az a szűzkurvákkal is lenni szokott: egy darabig felajzottan keringünk körülöttük, majd egy pillanat alatt átváltva vöröslő fejjel zavarjuk el őket a nihilbe. Részemről már most ámen.”