„Éppen a Szili-Schmitt párhuzam adja az okot a szemrehányásra vagy legalább az értetlenkedésre. Annakidején ugyanis nyilvánvaló volt, hogy Szili nem a miniszterelnök jelöltje, annyira nem, hogy Gyurcsány sok mindent megpróbált Szilivel szemben, ráadásul elő is kerültek, majd szavazatokkal meg is mérettettek alternatív jelöltek, mint Bárándy Péter vagy Glatz Ferenc. Utóbbi kettőről akkor is egyértelmű volt, hogy nem pártemberek, ám Szili sem volt az, vagy egyáltalán nem úgy volt az, mint ahogy most Schmitt. Az ő megválasztása azért lehetett volna demokratikusabb, mint Schmitté, mert ellensúlynak számított a miniszterelnökkel szemben. Szocialistának szocialista, igen, pártpolitikusnak pártpolitikus, igen, de a legkevésbé sem a miniszterelnök személyes kiválasztottja és beosztottja (Bulgáriából megüzenve).
Nem elegáns, mondják sokan Schmitt elnökségére némi sajnálkozással, de megértőn. Szellemében alapvetően nem demokratikus, mondanám én. Egyáltalán nem megértőn, méghozzá a szó legszorosabb értelmében értetlenül. Ugyanis valóban nem értem, még a Fidesz hatalmi szempontjai felől közelítve sem. Hiszen Sólyom Lászlóval az elmúlt öt évben remekül megértették egymást. Amit a Fidesz, ellenzéki pártként minden áldott nap fékezhetetlen durvasággal csinált - Gyurcsány és a szocialisták bírálatát és akadályozását -, azt a köztársasági elnök kétségtelenül finomabban és ritkábban, de hogy egy hullámhosszon sugározták adásaikat, az egyértelmű. Nem mintha Sólyomnak mindig tetszett volna a Fidesz viselkedése, és nem mintha a Fidesznek mindig az elnöké, ám ha valódi jobboldali tekintélyt szerettek volna találni államfőnek, akkor kéznél volt. Sólyom megtartása tehát magától értetődő lett volna, mutatva a Fidesz erejét és önbizalmát, ezzel szemben titkolózó, alamuszi kirúgása ennek az ellenkezőjét jelzi. Félelmet és bizonytalanságot attól az eshetőségtől, hogy valaki netán akadékoskodik és ellentmondhat nekik. (...)
A mostani mindenható hatalom birtokában nem kellenének az extrák, sőt éppenséggel a kétharmados többségnek plusz jogokat kellene adnia az ellenzéknek meg a társadalomnak. Nem ad, sőt elvesz, holott a demokrácia tégláinak, sőt betonoszlopainak elmozdítása, kidöntése a demokratikus épület összeomlásához vezet. Vagyis öngyilkos folyamat. Bár talán Schmitt megválasztása után nem fognak komcsizni.”
