„S lám, itt az új kormány, amely hajlandó végre megkötni az új társadalmi szerződést a néppel, tehát visszanyúl a Felvilágosodás legszebb hagyományaihoz, s az új társadalmi szerződés első pontjának mindjárt a Felvilágosodás hajójából régen kidobott hazaszeretetet teszi meg. Hogy a mély és hallgatag többség nehogy valami végzeteset, visszavonhatatlant és rettenetest cselekedjék, rádöbbenvén rút megcsalatására, kifosztására.
Elodázhatatlan tett ez. Éppoly szükségszerűség, mint a mi zátonyunk.
S ezzel együtt jár a Mindenki beemelése a nemzet sáncai közé. Igen, a nemzeti reneszánsz már nem egyszerűen közeleg, hanem itt jár, lopakodik közöttünk. Csak szintúgy kevesen látják, ismerik, sokkal többen viszont érzik.
S ez a homályos érzés is fontosabb most majd mindennél.
Ez az érzés viszi ki a népet szombaton a Kossuth térre.
S hozzon is, mindenkit! A Mindenki beemelése a nemzet sáncai közé nem is kezdődhet másképpen, mint az elszakítottak beemelésével és az itt maradottak közötti kiengesztelődéssel.
Még nem tudom, levontatjuk-e zátonyra futott hajónkat, kijavítjuk, s visszavesszük a kidobáltakat a fedélzetre, vagy új hajót ácsolunk. Ám akár így, akár úgy, szükség van mindenkire.
»Nem sokaság hanem lélek / s szabad nép tesz csuda dolgokat.«
Bizony, nincs új a nap alatt, hát »kiáltsd az éjbe Berzsenyinket«.
Így gyertek, ilyen lélekkel.”