„- Tisztában van azzal, hogy mostantól kezdve minden szavának, gesztusának, hanghordozásának lesz visszhangja? Úgy is mondhatom, hogy a kamera most önre fókuszál, és nem is megy le onnan.
- Azt hiszem, ezt meg kell szokni. A megbízatás velejárója. Tudom, hogy sokkal több közszereplést kell vállalnom, mint eddig, és a kimondott szóban nem tévedhetek. Az a szerencsém, hogy azt mondom, amit gondolok. Nekem soha senki nem írt beszédet, elvileg nem érhet váratlanul egy kérdés, mert megvan rá a szívemből jött válaszom. Még akkor is, ha esetleg azt kell bevallanom, hogy a feltett kérdéshez nem értek. Az emberek jó néven veszik az őszinteséget, az öniróniát vagy az önkritikát. Megtanultam az évek során, hogy a hazugságot, a mellébeszélést nem fogadják el.
- Az angol parlamentben hallottam: nem azt mondta az egyik képviselő a másiknak, hogy hazudik, hanem így csűrte-csavarta a szót: »Tisztelt képviselőtársam nincs jó viszonyban az igazsággal.«
- Nálunk ez úgy hangzik a padok között: »Úgy látom, képviselőtársam, hogy ön nem bontotta ki az igazság teljes egészét.«”