„Amit Bayer Zsolt nemrég a Magyar Hírlapban „papírra hányt”, annak a hétköznapi, közemberi definíciója: bunkóság. Körülírhatnánk persze, de a lényeg ott van ebben a gyűjtőfogalomban. Olyan dolog ez, ami kocsmaasztali magántársaságban, pár sör, egy-két feles után talán még belefér, legfeljebb helytelenítően csóválja a fejét rá a kultúrember. De nyomtatásba téve ez pont az, aminek látszik: hatalmi arroganciában tocsogó, ordenáré fenyegetőzés. A másik ember utcai huligánstílusban történő, primitív kóstolgatása.
Miről is szól ez a pitiánerségében is gyomorforgató történet? A győztes párt médiaholdudvarának ünnepelt, folyton polémiabotrányokba keveredő sztárpublicistája személyes konfliktusba került Kovács Lajos nagyecsedi polgármesterrel, akiről a hazai átlagolvasó idáig valószínűleg azt sem tudta, hogy kicsoda. Állítólag azért, mivel a helyi politikus a háta mögött megjegyzést tett rá, azt mondva egy Bayer részvételével folyó összejövetelre a helybelieknek: „Nem tesz nekik jót, ha olyan buliban vannak, ahol jelen van a Bayer Zsolt is”. Ez – már ha tényleg így volt – önmagában semmiképp nem indokol ilyen vehemens kirohanást.
Bayer megosztó személyiség, akinek számos írása a demokratikus közbeszéd normái alapján szalonképtelennek, szélsőségesnek minősül. E sorok írója a véleményszabadság híveként úgy gondolja: a nyilvánosságban extrém, botrányos, fundamentalista, militáns szövegeknek is helyük van. Amíg kijelentéseivel nem hív fel bűncselekményre, mindenki olyan trágár vagy épp gyalázkodó módon fejezi ki magát, ahogy neki jólesik. Ugyanakkor ezzel nyilván – főként, ha túlmegy egy határon – önmagát is stiláris és morális gettóba zárja. Illetve etikailag továbbiakban nemigen kifogásolhatja, ha ellene is olyan szóhasználattal, nyelvi módszerekkel lépnek fel riválisai, amilyeneket ő használ másokkal szemben. Illetve nem panaszkodhat, ha sokan elhatárolódást javasolnak tőle. Aki karikás ostorral csapkod ész nélkül, az ne legyen érzékeny, ha az ostor egyszer csak rajta és hívein csattan.”