„Noha a törvényhozás a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította június 4-ét, semmi kétség, hogy akik a törvényjavaslatot megszavazták, Trianon-gyásznapról döntöttek, megvalósítván az új kormány szimbolikus politizálásának (kettős állampolgárság, nemzeti együttműködés rendszere) tételét.
Erre a törvényre az égvilágon semmi szükség nem volt. Nem csak azért nem, mert a szomszédaink zöme Trianont nem gyászként, hanem igazságtételként élte illetve éli meg, hanem azért sem, mert az összetartozást nem deklarálni, hanem dokumentálni kellene.
Például azzal, hogy a nemzeti színekbe burkolózó magyar mezőgazdasági munkáltatók nem "románozzák" napestig mindazokat a magyar "testvéreiket", akiket alkalmi munkákra szerződtetnek. Például azzal, hogy rámutatunk: a határon átívelő vérségi kapcsolat önmagában jelenleg nem akadálya annak, hogy valaki jó magyarként éppenséggel ne "alávetett", hanem vezető szerepet játsszék akár Románia akár Szlovákia politikai életében. Nem szimbolikusat, hanem valódit. Az "egységes magyar nemzettől" teljességgel elkülönültet. Mert aki Bukarestben miniszterként, képviselőként romániai adótörvényekről vitatkozik, szavaz és dönt, annak sok minden megfordul a fejében, csak épp az nem, hogy ő magyarként, egy "egységes nemzet tagjaként" politizál.
Itt mutatnék rá egy paradoxonra. Orbán Viktor a hét végén Kötcsén arról értekezett, hogy Magyarországon nincs nemzeti egység, viszont lehetséges a nemzeti együttműködés. Ezért is fogadott el a törvényhozás nyilatkozatot „a nemzeti együttműködés rendszeréről". Na mármost, ha idehaza sincs nemzeti egység, akkor hogyan volna - a gondolkodások, meggyőződések, szocializációk sokfélesége folytán - "a több állam fennhatósága alá vetett" és a honi magyarok között?”