„Most, 2010-ben tudott kormányra jutni az a csapat, amelyik számon tartja a határon túli magyart. Persze ne feledkezzünk meg az új erőről, a Jobbikról sem, akik látszatra ugyanúgy tennének a határon kívüliekért, de ezt leginkább hangos anyázással, fenyegető ökölrázással és vonulgatással képzelik el. Mint a trianoni emléktörvényt. A Parlamentben Vona nagyon szépen megköszönte a Fidesz–KDNP-nek, hogy lesz emléktörvény, amit majd támogatnak, mellékesen viszont azt követelte, hogy állítsák vissza Nagy-Magyarországot.
Aztán Kövér megokosította a hebehurgya ifjat, hogy szép-szép az ifjonti hevület, csak egy kicsit mégis kevés. Elmesélte neki, hogy az emléktörvény és a határok visszaállítása között olyan óriási a különbség, hogy választani kell közöttük. Ha Vonáék elfogadják az emléktörvényt, azzal lemondanak a határok visszaállításáról, hiszen az emléktörvény éppen arról szól, hogy egy nemzeti tragédiát okozó jogtalan történelmi tettet, egy másik, tragédiához vezető jogtalan történelmi lépéssel nem lehet helyreállítani.
Egyébként meg hosszú távon semmiről sem kell lemondani. Isten a történelem ura, és ugyan a határok visszaállítása ma lehetetlen, de nem azért mert gyenge vagy gyáva a nemzet képviselője, hanem azért mert nincs meg hozzá Isten akarata, vagy máshogyan: a megfelelő történelmi helyzet. 1945 óta, akár az életük feláldozásával is sokan mondták, hogy ruszkik haza, és egy rövid távozás kivételével, el kellett telnie néhány évtizednek, amikorra (vér és könnyek nélküli) történelmi valósággá válhatott.”