„Nem kéne a demokrácia (Istenem, hogy szerette ezt a szót zengeni Péter Gábor és Gerő Ernő) miatt aggódóknak inkább azon töprengeni, hogy mégis, mi végre ez az Európában példátlan MSZP-s népszerűség-zuhanás, a 2006-os 43 százalékról a 2010-es első fordulóban elnyert 19 százalékra, úgy, hogy velük elvtársi egységbe forrt SZDSZ, mely a voksok 6,5 százalékát kapta, szó szerint megsemmisült négy év alatt, így eredménye értelmezhetetlen, a választók iránta érzett szimpátiája ki sem mutatható?!
Mi volna, ha – felnyitogatva a Nokiás dobozokba rejtett múlt titkait – elindulnának a semmibe illant, összesen mintegy 30 százaléknyi rokonszenv után? Ha leülnének a hülyének nézett (majd tüntet egyet, aztán megunja és hazamegy) választópolgárral, s megkérdeznék a véleményét? Nem azt a pofátlanságot kéne megbánni, hogy sokmillió ember szemébe vágták: március 9-e után március 10-e következik, ahelyett, hogy szép csöndben bejelentette volna az illető a lemondását? Amikor pedig ki lehetett volna mondani, hogy itt aztán tűz van, babám, ég a kunyhó, ropog a nád, akkor meg vízágyút hozattak.”