Kétharmad, újratöltve

„A Jobbikkal elvileg nem kétharmadozhat komoly nemzetközi bonyodalmak nélkül. Az MSZP-vel ugyan paktumozhatna valamit, de egyrészt a szocik nemigen tesznek majd semmi olyan gesztust, ami jó a Zorbánnak is (ha meg igen, cserébe drága árat fizettetnek vele.) S egy Fidesz-MSZP-háttéregyezségnek óhatatlanul lennének sértettjei és vesztesei a narancspárton belül. Sok kis Molnár Oszi ráncolná a szemöldökét. Gyalogzombik, akiket ciklusok óta oltanak, hogy a komcsikkal soha, sehol, senkinek nem szabad tárgyalni, foglyot pediglen nem ejtünk. Marad az LMP.

De ha Orbán velük egyeztetne a kétharmadáról, azzal olyannyira felértékelné ezeket a ki tudja honnan jött sehonnaiakat (ahogy a Lehet Másról gondolkodnak törzsjobbos körökben), hogy azzal ő nevezi ki őket második erőnek. És azt azért már nem! Ha a Fidesznek nem lesz kétharmada, az olyan, mintha koalícióban lenne. Amennyire felspannolta a széles néptömegeket, azt a várakozást kielégíteni felesben már képtelenség. Ahhoz a rendszer forráskódját kell módosítani.

A Fidesz és ellenzéke kölcsönösen ott tarthatnak majd be egymásnak ahol lehet, nehogy már jó legyen önmagukon kívül bárkinek is. Aztán mindenki farizeus jelleggel széttárja a karját: nem rajtunk múlt. Vagyis nagyjában-egészében két opcionális alapváltozat fut. Egyik a Fidesz-kétharmad: a csodában reménykedni, hogy Orbán jól sáfárkodik a hatalomtöbblettel, ugyanakkor rettegni, mennyi kreténséget hajthat végre általa. Másik, hogy nem történhet sokkal rosszabb az eddiginél, de jobb sem. Kapargatjuk a felszínt, a Fidesz pedig minden baromságát azzal magyarázza, hogy nem kapta meg a felhatalmazást a Zemberektől. Hogy melyik a nagyobb gáz, azt már döntse el a Kedves Választó.”