Megvan, kikkel játszanak a lányok a bronzéremért
Egyszer már összefutottunk az Eb-n a vasárnapi ellenféllel, és nincsenek szép emlékeink.
Ha a pekingi olimpiai csapatunkban a mieink képességeihez, képzettségéhez délszláv lélek társul, hat-hét aranyunk van három helyett.
„Gera Zoltán, az egyik legismertebb és legjobb magyar labdarúgó múlt ősszel már kezdett öregedő, kifakult sztárrá válni. Tavasszal, harmincegy évesen viszont újjászületett. Pedig nem váltott klubot, lakhelyet, életmódot, ugyanazt eszi, ugyanazok szavát issza, csupán egy rossz „szokásával” szakított. A magyar válogatottal. Meg a magyar futballal.
Tavaly szeptemberben még kárhoztattuk, amiért a svédek elleni vb-selejtező utolsó percében hanyagul passzolt, majd a dániai mérkőzés előtt megsértődött, és ahogyan több helyütt olvashattuk, inkább hazautazott. Mármint Angliába. (Ha ő fogalmazott így, régen rossz. Ha mások, még rosszabb.) Most bezzeg nem győzzük csodálni, amint a Fulham története legdiadalmasabb menetelését vezeti az Európa-ligában; két gólt vágott a Juventusnak, gólpasszt adott a Wolfsburg ellen, a csütörtök éjjeli, hamburgi elődöntőben a Sat1 riportere is vagy százszor ismételte, hogy Gera, Gera. Azt egyszer sem tette hozzá, hogy a magyar Gera. Valószínűleg nem azért, mert nem akarta, hanem mert nem tudta. Mint ahogyan a Dortmund agytrösztjéről, Hajnal Tamásról is azt hiszik, német, a hollandok pedig, miközben már-már hasra esnek Dzsudzsák Balázs előtt, szemrebbenés nélkül jelentik ki, hogy egyetlen magyar focistát sem ismernek.”