Riadó

„Mára nem a kijózanodás lett úrrá a társadalom jókora részén, amely szerint hiába keresik, eltűntek már azok a maradék biztonságot nyújtó falak – a Jobbik politizálásában egy ismerős, mámorító válaszra lelnek, amelynek féligazságai visszhangot vernek bennük: le velük! A radikális párt számos olyan kezdeményezést tett, amellyel a legnagyobb ellenzéki párt sokáig nem akart mit kezdeni. A közélet valamennyi terepét már hosszú ideje elfoglaló lejáratás és lejáratódás, a megoldatlan konfliktusok forgószele mostanra elérte a Fideszt.

Tegnap kiderült, hogy a rendszerváltozás óta a legkevesebb a rajthoz álló, s csak három párt képes valamennyi körzetben jelöltet indítani, ami azt jelenti, hogy a szocialistáknak maradék erejükkel tudatosítaniuk kell, hogy ellensúlyként ők maradtak a páston, mert mind az MDF-nek, mind az LMP-nek nagyon nehéz lesz átlépnie a parlamenti küszöböt. Ez a riadólánc még akkor is vonzhat valamennyi bizonytalant, ha az MSZP kampánya változatlanul képtelen a nyolc év múltat ötvözni a jelennel, a tétova baloldaliságot a bizonytalanul körülírt modernizációval.

A Jobbik teljes erővel rohamoz, s tartalékait már a nyerésre esélyes jobboldali párt ellen veti be. A Fidesz médiumain keresztül vadul, mi több, néhol alpári módon, politikusai részéről pedig óvatosabban, pártjuk egyedüli kormányzóképességét hangsúlyozva, valamennyi koalíciós kaput bezárva igyekszik ráébreszteni bázisa szélét, hogy itt az idő és itt vannak ők is. Komoly lecke az Orbánt vállra emelő, de Vonának is szurkoló tábort meggyőzni arról, hogy ne ossza meg szavazatát, hiszen ugyanakkor a centrumot sem szabad elijeszteni, az ígéretekkel csínján kell bánni, minden kimondott szót jövendő kormánypártként mérlegre tenni. A riadó tehát a Fideszre is vonatkozik.”