Baltával a századvégen

2010. március 29. 14:29

Két évtizede álltam a megyeháza erkélyén, néztem az ostromló hodáki románok hadát.

2010. március 29. 14:29
„A hodákiak váratlanul, iszonyatos erővel támadtak rá a fegyvertelen magyarokra. Láttam azt is, amint a park padjait szétaprítva rendeznek ellentámadást a mieink. Kezdetét vette a félnapos küzdelem.

Estefelé volt egy olyan fél óra, mikor egy férfi feljött a románok által ostromolt kaputól, és mindenkit felszólított: jöjjünk le, mert rövidesen betörik a bejáratot, és mindenkire szükség lesz. Én magyar állampolgár vagyok – vetettem közbe –, nem biztos hogy verekednem kéne. Akkor itt, az erkélyen fognak téged megölni – hangzott a válasz.

A különös az, hogy jött egy pillanat, körülbelül amikor harmadszor verték vissza a kapu elől az ostromlókat. Addig sem érdekelt különösebben a saját sorsom, hiszen a történések kötöttek le, ám egyik másodpercről a másikra azt éreztem, hogy nincs mitől félni többé. Készen álltam bármire. Az éjszaka túlélésében segítségünkre volt a pap is, aki kiállt a kavargó tömeg fölött az erkélyre, s azt mondta: »Isten kezében vagyunk«.

Csak a sebesültek, a nők és a gyermekek távoztak azzal a busszal, amelyik az este folyamán egy rést kihasználva egy pillanatra beállhatott az épület elé. Közöttük lehetett az a kislány, akit a térről hoztak be és leültettek – halálos fehérsége szinte vakított, nem tudott megszólalni. Valószínűleg sokkot kapott. S remélem, az élve elszállított sebesültek között volt az a felhasított testű, vérben fekvő magyar parasztember is, akit a téren láttam összerogyni: a várbeli Dózsa-szobor férfialakjára emlékeztetett. Fehér ingét, hófehér bajszát, fehér haját elborította a vér.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2010. március 29. 15:55
Még azt is mondom az nem a románság volt, hanem a román csürhe, ami minden országban megtalálható. A baj az, hogy nem büntették meg őket, tettüket nem bélyegezték meg a mai napig Romániában, tehát állami csürhe rangra emelkedtek. Ezzel már együtt kell élnünk. Példát vehetünk székely testvéreinkről, akikben sem félelmet, sem pánikot nem keltett a dolog. Mi a kiút? Felerősíteni gazdaságilag az egész magyarságot, határainkon innen és túl. Erős hadsereget tartani és megfordítani a születési és halálozási trendeket itthon is és külföldön is a magyar őslakosok javára.
röviden
2010. március 29. 15:07
Szociálpszichológiai alapigazság: ha valakivel szemben gonosztettet követtél el, gyűlölni is fogod. A románok mentalitását ez motiválja, és fogja is még sokáig. Kiút? Én nem látok.
miloka
2010. március 29. 14:38
( csak borzong, s a döbbenettől nem tud megszólalni)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!