Merre fordul a Jobbik?

„A radikális párt az elmúlt években az egyik legtudatosabb politikai erőnek tűnt, könnyen észrevehető volt, hogy az akciók kitaláltak, az eseményeik stratégia alapján zajlanak. Ha tehát látunk valamit, az szinte biztosan nem a véletlen műve. Ráadásul lenne is értelme a beljebb húzódásnak: ha a Jobbik egyszer valóban a kormányrúd közelébe szeretne jutni, akkor ahhoz legalább olyasféle párttá kellene válnia, mint az osztrák FPÖ, vagy a lengyel PiS, amelyekről egy adott időpontban a szavazók jelentős része elhitte, hogy kormányozni is képes. Ma a Jobbik még nem tart itt, ereje elsősorban a tiltakozásból, a protestből táplálkozik, szavazói inkább a többiek, az eddigi politika elutasítása miatt, semmint a Jobbik önértéke és korábbi teljesítménye miatt támogatják a pártot.

Nem kétséges tehát, hogy hosszú távon a pártnak változnia kell, ráadásul helyzete is módosul: a parlamenti jelenlét eleve új stratégia kigondolására kényszeríti majd Vonáékat. Ha a Jobbik amúgy elér a falig, azaz nem kell attól tartania, hogy a jobbszélen új alakulatok születnek (ez kulcskérdés a párt politikájában), óvatosan terjeszkedni kezdhet. A Jobbik választási programja bizonyos tekintetben szinte már erre az időszakra figyel: lényegesen szakmaibb és mérsékeltebb, mint a párt kommunikációja, retorikája. Mielőtt azonban ebből azt a következtetést vonnánk le, hogy már látjuk is a középre kanyarodó Jobbikot, fontosnak tartom hangsúlyozni: jelenleg a radikális pártnak pont az az érdeke, hogy ellenfelei ne bizonyíthassák rá a »korai alkalmazkodást«.”