„Már a legelején elrontottuk. Gondoljuk csak vissza: úgy zuhant ránk a rendszerváltásnak nevezett fordulat, hogy az úgynevezett magyar nép szinte semmit sem tudott a folyamatot vezénylő szereplők eszmei, gazdaságfilozófiai elképzeléseiről. A 90-es választáson a végső győzelemért két olyan párt vetélkedett, amelyik pár hónappal azelőtt alakult, társadalmi beágyazottságuk épp a zérus fölött, programjaikról a nagyérdeműnek gyakorlatilag fogalma sem volt.
És ahelyett, hogy e pártok a kampányidőszakot arra használták volna fel, hogy megismertessék önmagukat, megvilágítsák társadalmi-gazdasági elképzeléseiket, az MDF és az SZDSZ – a legrosszabb atavisztikus hagyományokat felelevenítve – belekezdett valamiféle ostoba kardcsörtetésbe a népi-urbánus megosztottság talaján. Megfejelve mindezt azzal, hogy ki tudja a másikat hangosabban komcsibérencnek, illetve Aczél-boynak bélyegezni. (Még azt sem vették észre, hogy mindeközben a nép abban a hiszemben segítette győzelemre az MDF-et, hogy most ők a jó szocialisták.)”