„Az MSZP kongresszusai jobbára nem a meglepetésekről híresek, erre csak két ellenpélda van. Az, amikor Gyurcsány Ferencet miniszterelnöknek jelölték, illetve az, amelyen lemondott posztjáról. Ez utóbbi óta az embernek óhatatlanul az az érzése, hogy bármi megtörténhet. Aztán nem történik semmi. Még akkor sem, ha történetesen Gyurcsány Ferenc föltűnő módon nem a számára kijelölt pulpituson foglal helyet, hogy csak a névjegytáblája jelezze: eredetileg még e mostaninál is nagyobb egységet akartak fölmutatni a párt miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila mögött. Az történt, amire mindenki számított: az MSZP szentesítette azt, a korábban kijegecesedett megoldást, amelyet Mesterházy Attila szimbolizál. Legyen fiatal, támogassák az "öregek", tudja elviselni a kinéző vereség tudatát, és gyűjtsön tapasztalatokat egy majdani, több eséllyel kecsegtető megmérettetésre. Hogy az elvárásoknak mennyire felel meg, még nem tudni.
Az MDF egyetlen emberre és egy jól kiszámítható nézetrendszerre alapoz, de épp ez az ember az akadálya annak, hogy megvalósuljon a párt régi tanácsadója, most politikusjelöltje, Somogyi Zoltán korábbi óhaja a Fidesszel kötött koalícióról. Bokros nézetei kibékíthetetlenek a Fideszéivel. Bokros nem könnyíti az MSZP helyzetét sem. Hiszen kívánatos számukra, hogy a fórum parlamenti tényező legyen, de már nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy az MDF tőlük vigyen el szavazatokat. Márpedig a Bokros által képviselt attitűd tálcán kínálja magát a MSZP hajdani értelmiségi bázisának. S miközben Bokros a reformok embere, az MSZP épp a reformer Gyurcsány karakterével küzd - szabadulna is tőle, meg nem is. Ehhez képest igen nehéz lesz definiálnia a baloldalt, hiszen 2002 után csinálták már ezt és az ellenkezőjét is. Ez az igazi kihívás Mesterházyék számára, amihez nem lesz elég a reformok helyett nemzeti modernizációt hirdetni.”