Závada Péter

2019. szeptember 13. 12:26
A klímára hivatkozva erőszakolja meg a nyelvet a hazai zöldmozgalom, a Greenpeace szerint ötven mindenhez értő értelmiségi aláírása pedig már széleskörű társadalmi összefogás.
2016. augusztus 14. 16:41
Láthatóan az igény az, hogy valakiből kor, nem, bőrszín, származási hely és gondolat nélküli kreatúra legyen – tehát tipikus Závada Péter.
Mandiner.fesztivál
2016. augusztus 12. 16:31
Stumpffal nem az a baj, hogy öreg, ahogy azt ő gondolja (mert persze egy kicsit még édzsista is), hanem, hogy remekül működteti a burkolt vagy a nyelvben öntudatlanul kódolt eurocentrista, maszkulin-hegemón beszédmódot.
Mandiner.fesztivál
2016. január 15. 16:58
Három új produkció próbáit kezdték el a Katona József Színházban január elején: Pintér Béla Puccini-interpretációján, Shakespeare Ahogy tetszik című művén, amelynek szövegkönyvét Závada Péter jegyzi, valamint Ménes Attila a velünk élő ügynökmúltról szóló darabján dolgozik a társulat.
Mandiner.fesztivál
2015. november 9. 11:14
A vers mostanra már nem műtárgy, hanem eleven, velünk élő történés. Interjú.
Mandiner.fesztivál
2015. október 28. 13:27
A döntő első fordulója után a tavalyi nyertes ismétlését valószínűsítették legtöbben, ám Horváth „Színész Bob" Kristóf meglepően rövid második szövegével – szándékosan vagy sem – lepöckölte magát a dobogóról.
Mandiner.fesztivál
2015. szeptember 28. 10:03
Ami az egészséges rivalizálást illeti, a zrikálás lehetőségétől szerintem az a politikai és közéleti kultúra fosztotta meg a fiatal generációkat, ami az ország totális kettészakításáért is felelős. Interjú.
2015. szeptember 11. 11:37
Könyörgöm, ne hasonlítsuk már össze azt, hogy valakiről a szabadon választott nézetei, meggyőződése, ideológiája alapján gondolok valamit azzal, hogy valakit a vele született bőrszíne, vallása, szexulaitása miatt gyűlölök vagy kirekesztek.
Mandiner.fesztivál
2015. augusztus 6. 11:42
Magyarországról és a Vajdaságból is várnak versenyzőket az első regionális slam poetry bajnokságra. A megmérettetés öttagú zsűrijében benne lesz Závada Péter és Süveg Márk Saiid is, az Akkezdet Phiai formáció két tagja.
Mandiner.fesztivál
2013. június 19. 9:45
Mintegy 500 programot tartanak idén a Művészetek Völgyében, amely Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban és Vigántpetenden zajlik július 26. és augusztus 4. között.
Mandiner.fesztivál
2013. június 6. 12:29
Ankert, Akvárium, Castro, Holdudvar – csak néhány a Margó helyszínei közül, ahol Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Térey János, a friss Aegon-díjas Barnás Ferenc és az álnéven pubikáló krimiszerző, Kondor Vilmos is zenés, színházas esteken szerepel. Cserna-Szabó András és Elek Ferenc főzni fog, Nyáry Krisztián új szerelmi történetekkel és vetítéssel készül.
Mandiner.fesztivál
2012. november 19. 14:24
Tavaly csináltam egy Moliére-átírást a Színműn az egyik vizsgára, és most kezdünk a Szputynikkal dolgozni, Bodó Viktor társulatával. Egy nemzetközi színházfesztiválra készülünk. Interjú.
Mandiner.fesztivál
2012. szeptember 17. 9:52
A Petőfi Irodalmi Múzeumban a 100 ezer költő a változásért című rendezvényen költők, performerek, dalköltők, slamköltők és zenészek verselnek szeptember 29-én. A résztvevők élő kapcsolatban lesznek a világ más költészeti eseményeivel.
Mandiner.Balaton
2012. augusztus 2. 14:16
A József Attila Kör Irodalmi Egyesület 24. alkalommal rendezi meg hagyományos irodalmi táborát a szigligeti Alkotóházban. Idén kiemelt téma lesz az irodalom és a digitális kultúra kapcsolata.
Mandiner.fesztivál
2012. június 25. 15:06
A dalszöveg lazább, sokkal egyértelműbb üzenetekkel, társadalomkritikával, illetve egyértelműbbek benne a szerepek. A verseimnél viszont eléggé összemosódik, hogy valami milyen részben alanyi vagy fiktív. Interjú.
Mandiner.fesztivál
2012. június 4. 11:03
A szervezők idén is arra törekednek, hogy bebizonyítsák: az irodalom izgalmas és szórakoztató. Az eseményen nem hagyományos módon találkozhat a szerző, az olvasó és a mű.