Tóth Ákos

2013. március 25. 11:57
Az alaptörvény ugyanis a magzat életét a fogantatástól kezdve védi, csak így, egyszerűen, amiből, tetszik, nem tetszik, valóban levezethető az abortusz tilalma.
2013. február 7. 8:58
Orbán Viktor Gyulán kiadta a képviselőknek az új jelszót: azt kell kommunikálni, hogy a Fidesz a kisebbik rossz.
2012. december 27. 8:27
Kövér szemlátomást már nemcsak a Fidesz szellemiség atyjának tekinti magát, hanem az országévá is válna. Miközben benne tombol a sötétség.
2012. december 2. 17:16
Nácival nem fogunk kezet. Nem röhögcsélünk velük. Nem azért, mintha nem lennének emberek, hanem azért, mert közelről a hóhér is ember.
2012. október 31. 9:14
Önkormányzatokról már beszélni sem érdemes, az valamiféle szép, de a forradalom által elsöpört eszme – mostantól csak települési hivatalok vannak.
2012. október 22. 14:02
Abból a Kósa Lajos által egymilliósra becsült tömegből és a hozzájuk tartozó legalább egymillió gyerekből senki nem lesz ott egyetlen rendezvényen sem. Értük kell szót emelni.
2012. augusztus 10. 9:58
Kultusz ide, kultusz oda, nem lehetett ugyanis nem szeretni Kemény Dénest és csapatát, hiszen a lényegét tekintve mindent megadtak nekünk.
2012. augusztus 6. 17:15
Én úgy gondolom, hogy a „habzó szájú” jogvédők ugyanakkora károkat okoznak az integrációban, mint a Magyar Gárda, miközben a valós probléma nincs benne a programjukban. Interjú.
2012. augusztus 6. 9:33
A volt államfő beszéde nemcsak kíméletlen elemzés, hanem politikai üzenet is, méghozzá e műfajban az elmúlt két év legnívósabbika.
2012. július 27. 15:40
Orbán Viktor gondolatai ugyanis meglehetősen zűrzavarosak, viszont a káosz mélyéről fölszínre törő akarat elrémisztő, és a társadalmi béke megteremtésére, még ilyen balga félázsiai származékok esetében is, alkalmatlannak tűnik.
2012. június 20. 10:47
A hiba nem illett bele a rendszerükbe, abba a képbe, amelyet magunkról, a magyarságunkról most, ezen az Eb-n épp szegény Kassai Viktoron keresztül sugározni kívánunk?
2012. június 1. 15:59
Komoly problémákat okozna a jobboldalnak annak definiálása, hogy mitől számít ma valaki konzervatívnak.
2012. május 4. 7:31
Balog Zoltán az elmúlt két évben oly tökélyre vitte a semmittevést és a kártékony nyilatkozatokat, hogy most a humántárca élén találhatja magát.
2012. április 20. 10:30
Magyarországon gyakorlatilag hivatalosan bevezetik a gyerekmunka intézményét, amihez ezúton is gratulálunk, nagy ívű teljesítmény, nyilván része az elmúlt húsz év rendszerhibáit korrigáló kormányzati lépéssorozatnak.
2012. április 16. 8:45
A jó katona oda megy, ahová ura és parancsolója küldi, s ha most épp az jut sorául, hogy Brüsszelt kell fölcserélnie a budai Várral, hát akkor fölcseréli a budai Várral, mit neki.
2012. március 23. 7:32
A müncheni stadion díszpáholyában nem illik annyira fesztelenül szotyihéjat köpködni, mint idehaza.
2012. február 9. 10:33
Orbán Viktor szerint Európa olyan lesz lassan, mint az alkohol, nagy célokra inspirál, de meg is akadályozza, hogy elérjük azokat.
2012. február 7. 14:39
Miután jó nagyokat rúgunk a másikba, öles nyelvcsapásokkal odatartjuk a fejünket azért, hogy hátha még meg is simogat bennünket, és akkor minden jó lesz.

összesen: 104 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó