történelem

2019. július 27. 9:05
Van valami arcpirító pofátlanság abban, hogy a múlt rendszert a hatvanas évek elején Berlinben és a hetvenes végétől nagyköveti poszton Moszkvában szolgáló ember azt próbálja nekünk bemagyarázni, hogy ez tulajdonképpen a dolgok természetes lefolyása volt, és hát ugye ő belülről bomlasztotta a rendszert.
Rendszerváltás 30
2019. július 26. 12:20
„Kádár egy diktátor volt, és amit neki nem lehet megbocsátani, az a Rajk-per és a Nagy Imre-per volt. Ezek gyilkosságok voltak” – fogalmaz élesen az MSZMP KB egykori külügyi titkára, aki úgy látta, hogy Kádár János a későbbiekben teljesítményben lekörözte a kortárs szocialista vezetőket. Szűrös Mátyás jókor volt jó helyen: házelnökként ő kiálthatta ki 1989 őszén a tárgyalásos rendszerváltás vívmányát, a harmadik köztársaságot. A kommunistából népi baloldalivá lett politikussal a rendszerváltás 30. évfordulóján beszélgettünk az állampárt megrogyásáról, az NDK kegyetlenségéről és a szovjet vezetők félelmeiről. Szűrös úgy látja: nincs történelmi bűne. Interjúnk.
2019. július 26. 10:52
Alapelveim mindössze azok, amelyeket a francia forradalom előtt minden előkelő józannak és normálisnak gondolt. Az európai eszmei kultúra folyama 1789-ben élesen kettévált, olyan módon, hogy a két ágon hajózóknak a világon semmi közölnivalójuk sem maradt egymással.
2019. július 18. 20:21
A Nemzeti Hadsereg azért tűnhetett erősnek, mert erejét soha nem kellett bizonyítania. Ez egyébként Horthy ügyes lavírozásának is köszönhető volt.
2019. július 18. 7:32
„Két dolog köt össze testileg és lelkileg az országgal: az egyik a magyar kultúra, a másik a föld” – mondja Bálint György a Mandinernek. Bálint gazdát a nácik a zsidósága, a kommunisták a földbirtokossága miatt semmizték ki; de kétszer is újrakezdte az alapoktól az életét itthon. Végül egy egész országot tanított a kertészkedésre. Bálint Györgyöt a 100. születésnapja előtt kérdeztük arról, hogy milyen volt 1937-ben saját kabriót vezetni, újra és újra nekikezdeni az életnek, csalódni a politikában, szeretni a természetet és a kertészkedés örömeit, s hogy mi a fontos az emberi életben. Életút-interjúnk!
2019. július 15. 9:28
Ezen a századelőn készült Budapest-filmen bizony ott settenkedik már az ördög Vitéz László mögött, és mi tudjuk: hiába a palacsintasütő, esélye sem lesz ellene. Egy birodalom végnapjaiba látunk bele, egy birodalom fővárosának mindennapjaiba. Ízlelgessük, hogy birodalom, hisz' azóta sem volt és nem is lesz már módunk egy birodalom polgáraként létezni. Minden szanaszét ment – és megy szanaszét ma is.
2019. július 14. 18:44
Naplóbejegyzés 1789. július 14-ről.
2019. július 14. 8:21
A 20. század első éveiben készült felvételen megelevenedik a régi idők Budapestje – az akkor alig pár éves Országházzal és Halászbástyával, a frissen átadott, díszes Erzsébet híddal, a háborúk előtti, pompás régi királyi palotával, a még meglévő Tabánnal, no és a kor városlakóival, korzózó fiatalokkal, piacozó paraszt- és polgárasszonyokkal egyetemben.
2019. július 8. 15:29
Egyszer egy ismerősöm azt mondta nekem, azért volt jó a szociban, mert az apja sofőrként annyit lophatott, amennyit akart. Ja, hogy a közösből? Kit érdekel!
2019. július 8. 9:44
Első világháborús kiállításmegnyitó miatt érkezett Szarajevóba Habsburg György. Az utolsó magyar trónörökös magyar kötődésű fiát a helyszínen faggattuk a várossal kapcsolatos családi emlékezetről és arról, beszállna-e a politikába, ha úgy alakul. Interjúnk!
2019. július 6. 11:50
A gyanú. A bizalmatlanság. A kilátástalanság. A szűk levegőjűség. A higanypára. Nyomokban sajnos még tartalmazzuk. Egyszer majd kiürül.
2019. július 6. 8:16
„Ha arról van szó, hogy nem történelmileg nézem, akkor én is nyugodtan azt mondanám, hogyha én harminc év távlatából nézem, akkor én mindenkit sajnálok.” Kádár János utolsó beszéde az MSZMP KB ülésén, 1989. április 12-én.
2019. július 6. 8:01
„Nemzedékeken átöröklődő traumaként cipeljük a Kádár-rendszer bűneit” – mondja Tóth Eszter Zsófia történész a Mandinernek. Kádár szimpla kommunista gazember volt, vagy van-e olyan aspektusa 33 évnyi uralmának, ami bármilyen szempontból elismerhető? Interjúnk a Veritas Intézet munkatársával, a korszak kutatójával Kádár János halálának harmincadik évfordulóján.
2019. július 6. 8:01
Panel. Sokak által lesajnált, sokak által dicsőített háztípus. Virágkorában megváltás volt a lakhatási válsággal küszködő magyar településeknek, a jelenben inkább egy szeretve utált nyűg, míg a jövőben egy hatalmas probléma forrása lesz. Mégis, amíg milliók laknak bennük, addig Kádár szelleme élni fog. Velünk, bennünk.
2019. július 5. 11:22
Kádár velünk él a 21. században is – minden ferdén rakott téglasorban és béna nosztalgiázásban, minden önhazugságban és félrenézésben.
2019. július 5. 7:46
Az amerikai elnök a Lincoln-emlékműnél mondott beszédet.
2019. július 5. 7:44
A kelet-európai, vidéki lakótelepek, na, azok nem hazudnak.
2019. július 5. 7:13
„Az igazi államférfi az, aki felismeri a kor szavát, aki abban a konkrét helyzetben az emberek lehető legnagyobb része számára tud valamit tenni. Kádár ezt megtette” – védi továbbra is a kommunista vezető örökségét Thürmer Gyula. A Munkáspárt elnökét Kádár János halálának 30. évfordulóján faggattuk az egykori MSZMP-vezérhez kapcsolódó személyes emlékeiről – többek között arról, mit mondott Kádár az utolsó éveiben a szocializmus továbbéléséről és mik voltak számára a tabu témák. Interjúnk!

összesen: 989 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó