Törökország

2019. október 16. 13:53
Hiába megy Ankarába Mike Pence amerikai alelnök és Mike Pompeo külügyminiszter, Erdogan nem tárgyal velük.
2019. október 16. 13:41
A török államfő rámutatott: amennyiben a „terroristák” megteszik, amit Ankara mond, a török offenzíva magától értetődően véget ér.
2019. október 16. 12:49
A damaszkuszi kormány és a szíriai kurdok között kialakult párbeszéd már konkrét eredményekkel járt – jelentette ki az orosz külügyminiszter.
2019. október 16. 12:45
Arató Gergely szerint Orbán Viktorra is jut a kiontott kurdok véréből.
2019. október 16. 11:35
Több mint egy hét elteltével nem értesültem semmiféle ellenzéki megnyilvánulásról a korábbi kormányzati vétó és annak indoklása miatt.
2019. október 16. 11:22
Közben Oroszország csapatokat telepített Északkelet-Szíriába az előrenyomuló szíriai kormányerők, illetve a török hadsereg és szövetségesei közé.
2019. október 16. 10:03
Törökország számára a szíriai kurdok helyzete élet-halál kérdés.
2019. október 16. 9:25
„Amikor az európaiak bírálnak bennünket a kurdok miatt, ők vajon azonnal befogadnának több százezer kurd menekültet, ahogy mi megtettük?” – kérdez vissza a budapesti török nagykövet, amikor az Észak-Szíriában zajló török hadműveletekről faggatjuk. Interjúnk Ahmet Akif Oktay nagykövettel, aki szerint hazája katonai offenzívája Szíria biztonságát is szolgálja.
Amerika határozatra készül
2019. október 16. 7:41
Kanada is fegyverembargót hirdetett Törökországgal szemben.
2019. október 15. 23:00
Alekszandr Lavrentyjev különmegbízott szerint a szír hadseregnek kellene ellenőriznie Törökország és Szíria határát.
2019. október 15. 22:48
Moszkva Iránnal a biztos összeomlástól mentette meg Aszadot 2015-ben, és azóta is a felszínen tartja.
2019. október 15. 21:19
Orbán Viktor nyíltan asszisztál egy etnikai tisztogatáshoz és lakosságcseréhez.
2019. október 15. 17:13
A sajtó munkatársai ellen elkövetett támadásokat szigorúan tiltja a nemzetközi jog – húzta alá az Orvosok Határok Nélkül ügyvezető igazgatója.
2019. október 15. 16:19
Magyarország abban szívesen működik együtt Törökországgal, hogy biztonságosan visszatelepítsék a szír menekülteket hazájukba – mondta a külügyminiszter.
2019. október 15. 14:23
A brit kormány elítéli Törökország szíriai intervencióját – jelentette ki a brit külügyminiszter.
2019. október 15. 14:16
Az Európai Uniónak és a világnak támogatni kellene azt, amit Törökország próbál tenni Észak-Szíriában – fogalmazott a török elnök.
2019. október 15. 13:35
Kína azt tanácsolja az érintett feleknek, hogy tartsák magukat az ENSZ Alapokmányában foglalt iránymutatáshoz és alapelvekhez.
2019. október 15. 13:15
Kívánatos, hogy a szövetség valamennyi tagországa hasonló következtetéseket vonjon le, mint az Európai Unió – mondta a német kancellár.

összesen: 727 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó