Szerbia

2019. október 10. 9:36
Nem adtak arra magyarázatot a koszovói hatóságok, miért.
2019. október 3. 20:33
Kovács Elvira feladatkörébe tartozik Európa nyelvi, etnikai, kulturális és nemzeti sokszínűségének megóvása.
2019. október 3. 13:09
A gyógyturizmus és a a vadászattal, halászattal, környezetjárással kapcsolatos turizmus területén lehet együttműködés – mondta a miniszterelnök-helyettes.
2019. október 2. 16:12
A nyugat-balkáni térség integrálása az EU politikai, gazdasági és biztonsági érdeke – hangsúlyozta a külügyminiszter.
2019. szeptember 16. 7:09
A tömeggel vonult Szerbia nyíltan leszbikus miniszterelnöke, Ana Brnabic és partnere is.
Magyarság
2019. augusztus 22. 13:09
Több mint 300 ezren vettek eddig részt a Határtalanul programban, mely a diákok határon túli területekre való utazását segíti – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki beszélt a program változásairól is.
2019. augusztus 9. 22:38
Itt 15 millió magyar álmait, vágyait, büszkeségét, érzékenységét kellett volna szolgálni.
2019. augusztus 9. 14:46
Nem lehet tudni, hogy melyik minisztérium javasolta az állampolgárság odaítélését.
2019. július 29. 12:21
A bíróság szerint a holland kéksisakosok maguk is veszélyeztetve voltak, s tehetetlenek a hatalmas szerb túlerővel szemben.
2019. július 29. 10:32
A szerb külügyminiszter szerint Oroszországnak nincs köze a fejleményekhez.
2019. július 23. 15:49
A háborús bűnökkel vádolt koszovói miniszterelnököt a hágai bíróság se riasztotta meg.
2019. július 19. 17:31
Haradinaj ezért sebtében le is mondott.
2019. július 15. 21:01
Szerbiába látogatott a francia államfő.
2019. július 5. 18:04
Két napig zárva tartottak a szerb üzletek Észak-Koszovóban.
Mandiner.makronóm
2019. július 4. 8:45
A szocialisták lopásból osztogatnak az általuk behozott migránsoknak – véli Steve Pejovich, aki szerint Brüsszel szép lassan elpusztítja a sokszínű európai kultúrát és elveszi a tagállamok politikai szuverenitását, így ma Brüsszel az emberarcú Moszkva. Az Osztrák-Magyar Monarchia volt az ideális megoldás régiónk számára, a szocializmus azonban lerombolta a joguralmat. A Magyarországot fasisztának nevező Nobel-díjas Stiglitznek Nobel-díjat sem adott volna, Obama közgazdászait egyetemen sem alkalmazná, Trumpot kedveli, Sorossal viszont nincsenek jó tapasztalatai. A Makronóm interjúja.
2019. június 26. 21:27
A magyar országgyűlés határozatában nincs területi igény, nem kérdőjelezi meg a másik állam szuverenitását, csupán a magyar nemzet traumáiról (lélektani problémáiról) beszél.
2019. június 19. 16:55
Lemondást követelnek.
2019. június 16. 10:05
Szláv testvériség 2019 névvel indítottak kéthetes hadgyakorlatot az országok.

összesen: 609 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó