Semjén Zsolt

Fidesz-kongresszus
2015. december 13. 11:48
A KDNP elnöke a Fidesz kongresszusán úgy fogalmazott: A Fidesz és a KDNP bajtársi szövetség nem csak érdek-, hanem értékközösség is, amelynek filozófiai alapja egy keresztény világnézeti párt és egy néppárti gyűjtőpárt szövetsége. Semjén Zsolt szerint a Fidesz-KDNP nagy dolgokat tett, itthoni ellenfeleiknek frusztráltságukban pedig már csak a gyűlölködés maradt.
2015. december 3. 07:26
Komor állapot, amikor a polgár ráébred, már nem lehet komolyan venni a kormányfő szavait, annyi blődséget halmoz egyetlen halomba, hogy már mi is szégyelljük szóvá tenni.
2015. október 24. 16:44
Hivatalos nigériai látogatása során Semjén Zsolt, a KDNP elnöke felkereste az abujai nemzeti nagymecsetet. Semjén rámutatott arra, hogy a terror sem nemzetet, sem vallást nem ismer. „A muzulmán hit iránti tiszteletünk alapján is a terrorizmus valamennyi formáját határozottan elutasítjuk” – mondta a magyar politikus.
2015. október 5. 11:40
Úgy látszik, már azt is a Fidesz és a KDNP dönti el, hogy ki volt magyar király.
Befogadás
2015. szeptember 22. 13:16
Hiába nem látta a kopt keresztényeket a magyarországi vezetőjük, mégsem hazudott Balog Zoltán Emmi-miniszter. Utánajártunk: a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkezve 800-an állampolgárságot, 1800-an menedékjogot vagy annak valamilyen formáját, ötezren pedig idegenrendészeti tartózkodási jogosultságot szereztek Magyarországon az utóbbi időszakban. Legálisan, törvényesen, mindenki megelégedésére. De a legtöbben valószínűleg tovább is álltak Nyugatra. Riportunk.
2015. szeptember 14. 07:17
A közismert KDNP-nek címzett dalt idézve üzent Juhász Péter a kormánypártnak: „Baszódjál meg KDNP az erkölcstannal együtt… és külön Semjén Zsolt!”
2015. augusztus 29. 17:20
Családok szakadnak szét az idegenrendészeti adminisztráció vastörvényei (avagy véletlengenerátora) miatt, a tolmácsok hiánya, a létszámszűke következtében.
2015. augusztus 26. 09:42
Fazekas Sándor és Semjén Zsolt nem kívánt az utcán nyilatkozni az Indexnek, Lázár János, Pintér Sándor, Szijjártó Péter, Hende Csaba viszont igen.
Mandiner.keresztény
2015. augusztus 22. 14:38
Eltemették az esztergomi bazilika altemplomában Paskai László bíborost, nyugalmazott esztergom-budapesti érseket. A zsúfolásig megtelt főszékesegyházban ott volt Orbán Viktor és Semjén Zsolt is az egyes egyházak képviselői mellett.
2015. augusztus 19. 13:21
A miniszterelnök-helyettes a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán úgy fogalmazott: Szent István országépítő munkája akkor vihető tovább, ha mindenki kis Szent Istvánként tevékenykedik saját őrhelyén.
Mandiner.média
2015. augusztus 17. 13:53
Ahhoz, hogy egy magyar-román meccset Szlovákiában is látni lehessen, a következőnek kell megvalósulnia: megveszi egy ottani tévé a jogokat. Kész.
Mandiner.média
2015. augusztus 17. 13:52
A szeptember 4-i magyar-román mérkőzés az M4 Sport csatornán kerül adásba, a jogtulajdonos előírása alapján kódolva.
Mandiner.média
2015. július 27. 14:09
Mert ez nem úgy megy, hogy odaszólunk a Diginek, a T-nek meg a UPC-nek, azaz a román piacon jelenlévő, három legnagyobb szolgáltatónak hogy tegyétek már bele a magyar nemzeti sportadót az ottani kínálatba, holnaptól, jó? Mertkülönben.
2015. július 27. 10:51
A magyar kormány támogatni kívánja a háromszékiek Mikó-kastély felújítására tett erőfeszítéseit, így fellendülhet a székelyföldi lovas turizmus is – mondta el Semjén Zsolt.
Honosítás
2015. július 15. 12:54
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes tájékoztatása szerint elérte a 750 ezret az állampolgársági kérelmek száma, 700 ezren pedig már le is tették az állampolgársági esküt. Semjén Zsolt szerint 2018 elejére egymillió új magyar állampolgár lehet. A KDNP-s politikus azokban az országokban élőket is biztatja az állampolgárság felvételére, amelyek nem ismerik el a kettős állampolgárságot.
2015. július 11. 15:41
Elkészült az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti szakasza. Semjén Zsolt az avatóbeszédében azt mondta: a kormány célul tűzte ki, hogy minden autópályát kiépít a határig, és ebben a magyar-román autópálya-kapcsolat megteremtése jelentős mérföldkő.
Mandiner.keresztény
Tanúságtétel
2015. július 4. 17:03
Mindszenty József bíboros, hercegprímásra emlékeztek újmiséjének századik évfordulóján szombaton szülőfalujában, Csehimindszenten. Szentbeszédében Erdő Péter bíboros rámutatott: a katolikus püspököknek azért kell foglalkozniuk népük ügyeivel, mert a vallás a gyakorlatban is következményekkel jár. Semjén Zsolt az ünnepségen azt mondta: Mindszenty mindig a jó oldalon állt.
Tegnap is késő
2015. július 1. 21:51
Minél előbb fel kell építeni a kerítést a magyar-szerb határon, mert láthatóan egyre növekszik az illegális bevándorlási nyomás – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter az M1-en. Szerinte ez jó hatással lesz a délvidéki magyarokra is. Hozzátette: hazánk dolgozik Szerbia EU-s integrációjának elősegítésén.

összesen: 568 db | 18 db/oldal

első vissza 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 következő utolsó