Pozsony

2014. december 9. 19:25
A magyar miniszterelnök a V4-es csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón az ukrajnai konfliktussal összefüggésben azt mondta: az nagy erőpróba Európa számára, mivel előrevetíti azt a kérdést, hogy az európaiak tudnak-e békét teremteni Európa keleti határain.
2014. november 22. 21:43
Pozsony a mi közös fővárosunk, koronázóváros. A történelmi Magyarország fővárosa volt. Ez egy gyönyörű város, és azt szeretném, ha egy mindenki számára élhető város lenne. Egy háromnyelvű Pozsonyban nőttem fel. Emlékszem még rá. Interjú.
Ukrán válság
2014. november 16. 18:08
Magyarország az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta támogatta és végrehajtotta az uniós, illetve NATO-fórumokon elfogadott szankciókat, és ez a jövőben is így lesz - jelentette ki Áder János államfő vasárnap Pozsonyban, Petro Porosenko ukrán elnökkel közös sajtótájékoztatóján.
2014. november 16. 10:48
Ott szerepelt jól az MKP-Híd összefogás, ahol hiteles jelölteket és listákat állított a helyi képviselet. A magyar közösség továbbra is összezár, de a politikai sikerek feltétele a demográfiai fölény – azaz hogy számbelileg is jelentős legyen a szlovákiai magyarok száma.
Híres Komárom be van véve
2014. november 16. 9:21
A függetlenek után a kormányzó Smer jelöltjei szerezték meg a legtöbb polgármesteri és képviselői helyet a szombati önkormányzati választásokon Szlovákiában. Az MKP és a Most-Híd megerősítették pozícióikat a magyarlakta területeken.
Északi nyitás
2014. október 30. 18:54
Rajka és Pozsony, valamint Miskolc és Kassa: a magyar külügyminiszter ígérete szerint 2020-ig mindkét Szlovákiába tartó szakaszon autópályán lehet közlekedni, a két ország közti határátlépési lehetőségek számát pedig megduplázzák.
2014. október 30. 11:59
Szijjártó Péter és Philip Hammond egyetértettek abban, hogy Európának csökkentenie kell energiafüggőségét; és abban is, hogy a nemzeti energiastratégiák meghatározását nemzeti hatáskörben kell tartani.
Találkozó
2014. október 7. 18:59
Az új külügyminiszter első külföldi útja keretében Pozsonyban megbeszélést folytatott Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszterrel, ami után úgy fogalmazott: noha vannak forró témák a két ország között, ám ezeket kulturáltan, európai módon kell kezelni, és azok megoldásaihoz közös sikertörténetek által lehet eljutni. Lajčák szerint nagyon gyümölcsöző volt a tárgyalás. Szijjártó találkozott Robert Fico szlovák kormányfővel is.
Diplomácia
2014. október 7. 11:23
Pozsonyba látogat kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter: találkozik Robert Fico szlovák kormányfővel, megbeszélést folytat Miroslav Lajcák külügyminiszterrel, valamint a helyi magyarság képviselőivel. Külügyminiszterként Szijjártónak ez az első hivatalos útja.
2014. június 28. 17:05
Incidensek nélkül zajlott szombaton délután Pozsony óvárosában az ott már ötödik alkalommal megrendezett Szivárványos menet – Pride Bratislava nevet viselő tüntetés, amelyet a nem heteroszexuálisok és transzneműek jogainak tiszteletben tartásáért és kiterjesztéséért tartottak.
2014. május 21. 17:52
Darius Rusnák, a szlovák elnöki hivatal osztályvezetője kiabálva hordott le két magyar nőt, amiért magyarul beszélgettek egy pozsonyi bárban. Két férfi a védelmükre kelt, verekedés lett belőle. A rendőrség hivatalból eljárást indított garázdaság miatt, Rusnák tagadja az esetet.
2014. április 30. 19:51
Öt-hatszáz fős tömeg gyűlt össze szerdán kora este a pozsonyi Vármegyeház téren azon a tüntetésen, amelyet a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet hirdetett meg a 2006-ban Nyitrán megvert egykori diáklány, Malina Hedvig mellett azt követően, hogy a nő ellen hamis tanúzás miatt vádat emelt a szlovák főügyészség.
2014. április 28. 17:42
Szlovák és magyar jogvédők, újságírók, egyházi személyek és civilek szólalnak fel a Malina Hedvig melletti tüntetésen szerda este Pozsonyban.
Holnap te?
2014. április 16. 14:43
„Ma Hedvig, holnap te? – Önkény helyett igazságot követelünk!” Ezzel a jelszóval szerveznek tüntetést április végén Pozsonyban magyar és szlovák pártok és civil szervezetek Malina Hedvig mellett. Az igazságszolgáltatás visszásságaira akarják felhívni a figyelmet.
2014. március 1. 12:37
Nagyon keserű valóságra fogunk ébredni egyszer. A hét magyar régióból négy viszont megtalálható a húsz legszegényebb európai között.
Mandiner.jog
Főbírói bölcsességek
2013. december 7. 8:04
Štefan Harabin, a szlovák Legfelsőbb Bíróság elnöke egy egyetemi előadásában osztotta ki a sajtót, a civileket és az Alkotmánybíróságot.
2013. december 5. 21:28
Több mint háromszázan vettek részt a szerdai pozsonyi tiltakozáson, a szlovák parlament azonban nem sokkal később megszavazta a kisebb iskolákat veszélyeztető oktatási törvényt.
Nagy Menetelés
2013. október 27. 9:02
A Diákhálózat aktivistái vasárnap hajnalban mécsesekből kirakott székely zászlóval jelezték szolidaritásukat a székelyföldi autonómiatörekvésekkel és a Székelyek Nagy Menetelésével.

összesen: 181 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó