Pénzügyminisztérium

Mandiner.makronóm
Növekedés
2019. január 9. 09:55
A globálisan lassuló növekedéssel szemben Magyarországon maradhat a magasabb ütemű növekedés – írja a Pénzügyminisztérium.
Mandiner.makronóm
Tendencia
2018. november 28. 11:01
A miniszter kiemelte, a közfoglalkoztatottakat, a munkanélkülieket és az inaktívakat tekintve még 360 ezer ember alkotja Magyarország teljes munkaerő-tartalékát, ami azt mutatja, hogy nagyon közel van a teljes foglalkoztatottság elérése.
Mandiner.makronóm
Lakásáfa
2018. november 7. 09:46
Varga Mihály közölte, az építőipari szakértők kérésére megfogalmazott módosító javaslatot a héten nyújtják be az Országgyűlésnek a törvényalkotási bizottságon keresztül.
2018. november 6. 21:09
Az építőiparban tapasztalható fellendüléshez nagy mértékben hozzájárult a csok is; fejtette ki Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára.
2018. október 25. 18:27
A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a megállapodás a jövőben hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a nemzetközi adókikerüléssel szemben, valamint elősegíti, hogy a multinacionális vállalatok is maradéktalanul megfizessék az adott államot megillető közterheket.
2018. október 9. 08:01
Az idei évre 0,2 százalékponttal, jövőre pedig 0,3 százalékponttal magasabb bővülést vár Magyarországon a Nemzetközi Valutaalap – közölte a Pénzügyminisztérium.
Határvédelem
2018. szeptember 15. 09:59
A minisztérium kiemelte, hogy a bevándorlási különadó Magyarország biztonságát és védelmét szolgálja.
2018. szeptember 8. 12:42
A kormány stratégiai célja, hogy 2030-ra Magyarország Európa egyik legélhetőbb országa legyen – hangsúlyozta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
2018. szeptember 5. 22:21
A pénzügyminiszter szerint az uniós forrásoktól függetlenül is fenntartható egy lendületesebb növekedés.
2018. augusztus 25. 15:49
A bevándorlási különadót a bevándorlást segítő tevékenység támogatása után kell fizetni, az első bevallást szeptember 15-ig kell benyújtani, és a 25 százalékos mértékű adót is eddig az időpontig kell megfizetni.
2018. július 20. 07:51
A biztonság megőrzését, a növekedés fenntartását, a családtámogatások szélesítését, valamint a foglalkoztatás fenntartását tűzték ki célul a költségvetéssel – mondta el Varga Mihály pénzügyminiszter egy lapinterjúban.
Stabilitás
2018. június 27. 17:36
A Nemzetközi Valutaalap delegációja június 14-26. között tárgyalt Budapesten.
2018. június 20. 08:50
Ezentúl csak SZÉP-kártyán adhatnak a munkáltatók béren kívüli juttatásokat alkalmazottaiknak, az egyéb cafeteriák megszüntetésre kerülnek.
2018. június 19. 14:17
A kormány az alkotmánymódosítás és a Stop Soros törvénycsomag mellett adópolitikai eszközökkel is fel kíván lépni a migráció szervezése ellen – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.
Mandiner.makronóm
Jók a számok
2018. május 31. 07:50
Jelentősen meghaladja a várakozásokat a beruházások első negyedéves emelkedése, a növekedés ráadásul az eddigi tapasztalatok szerint nem is az év első három hónapjában a legerősebb – reagált Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásáért felelős államtitkára az első negyedéves beruházási adatokra szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
2018. május 25. 10:43
Magyarország számára fontos az eurózóna stabilitása – jelentette ki az Eurogroup kibővített brüsszeli ülésén csütörtökön késő este Varga Mihály pénzügyminiszter.
Tíz minisztérium
2018. május 11. 09:04
Az Országgyűlés ma szavaz a negyedik Orbán-kormány tíz minisztériumának létrehozásáról.
2014. május 12. 10:16
Egy olyan időszakban, amikor megszorításokra volt/van szükség, mégis hasznos lett volna, ha a külön Pénzügyminisztérium a költségvetési szigor centruma.

összesen: 35 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó