Novák Előd

2014. november 1. 12:16
Ingyenes internetet biztosítanak a jobbikos vezetésű települések főterein – jelentette be Novák Előd, hozzátéve: a kezdeményezéssel példát szeretnének mutatni abban, hogy az internet „nem ellenség”, hanem 21. századi lehetőség. Az országban tizennégy településnek van jobbikos polgármestere.
2014. október 31. 11:25
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy „ne ködösítsen”, hanem teljes egészében és véglegesen vonja vissza az internetadót. A Jobbik szerint a meghátrálás kevés, ők ingyen internetet adnának. Novák Előd azt mondta: céljuk a „miniszterelnököt bevonni az internetezők körébe, hogy megismerje ezt a világot”.
2014. október 26. 15:58
A Jobbik szerint a reklámadóból befolyó bevételekből lehet alapszintű ingyenes internetet biztosítani alanyi jogon és ezzel az e-közigazgatás is fellendülne.
Mandiner.jog
2014. október 22. 12:16
Novák Előd szerint példaértékű, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint sem a családi és magánélethez való jogot, sem a diszkrimináció tilalmának elvét nem sérti, ha megtiltják valakinek közhivatal viselését, mert együttműködött az állampárti titkosszolgálatokkal.
2014. október 20. 18:30
Novák Előd a jelenleg rendészeti államtitkárként tevékenykedő, korábbi III/II-es ügynök Tasnádi Lászlóról kérdezte a miniszterelnököt hétfőn a parlamentben. Orbán Viktor válaszában azt mondta: vállalja a kinevezés következményeit. Felvetette: ha Tasnádi László jó volt APEH-osnak, rendvédelmisnek, információs hivatalban dolgozónak, vajon nem lehet-e jó államtitkárnak? Szerinte lehet.
2014. szeptember 30. 15:46
Novák Előd szerint a miniszter szüleinek cégadatai sem támasztják alá Szijjártó ingatlanvásárlását, ezért a vagyongyarapodási vizsgálatot a politikus mellett a családra is kiterjesztenék.
2014. szeptember 27. 18:30
Novák Előd szerint a vagyonosodási és vagyonnyilatkozati vizsgálat mellett a nemzetbiztonsági bizottságot is össze kellene hívni, hogy kivizsgálják: Szijjártó összekapcsolta-e a keleti nyitás politikáját a keleti bankszámlanyitással is.
2014. szeptember 26. 09:26
Jobbikos képviselőktől érdeklődött az Index, hogy mit lépnek a Kovács Béla-ügyben.
2014. augusztus 27. 14:18
Novák Előd szerint a Szentkorona meggyalázása, hogy egy berlini pólótervező „megkoronázta” Darth Vadert.
Mandiner.média
2014. augusztus 12. 13:45
A Jobbik megtiltaná, hogy a kormányzat, önkormányzatok, állami cégek közpénzből sikerpropagandát folytassanak. Novák Előd szerint az állami cégeket arra kellene kötelezni, hogy jelentős részben a közmédiában hirdessenek, jelenleg ugyanis „narancsbárók” érdekeltségeibe tartozó reklámügynökségeket juttatnak jelentős közpénzhez.
2014. július 26. 17:41
A Jobbik szerint a magyarság ügyéről kellett volna szólnia Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédének.
2014. július 23. 16:36
Parlamenten kívüli pártként nélkülözhetetlenek voltak az olyan akciók, mellyel a média ingerküszöbét elértük, s erre valamennyire még mostani elhallgatásaink miatt is szükség van. Interjú.
A tagság nem erre vevő
2014. július 22. 08:40
A Jobbik a saját párttagságát kevésbé tudta meggyőzni a „cukikampánnyal”, mint a választókat, tagsága és aktivistáinak száma ugyanis jelentősen csökkent az utóbbi két évben – írja a Die Welt című német lap.
Schiffer beszélt a legtöbbet
2014. július 10. 08:12
Az előző ciklushoz hasonlóan az új ciklusban is Schiffer András beszélt eddig a legtöbbször és a legtöbbet a parlamentben. Őt párttársa, Sallai Róbert Benedek követi a felszólalások számát tekintve, de a másik három LMP-s politikus is az élmezőnyben végzett: Szél Bernadett a 10., Ikotity István a 12., Schmuck Erzsébet pedig a 16. lett ebben a sorban.
Kizárták
2014. július 3. 10:15
A Jobbik komlói elnöke nyolc évig szolgálta az állambiztonságot III/III-as ügynökként, ezért ki is zárták a pártból. A volt III/II-es rendészeti államtitkárhoz hasonlóan őt is Tasnádi Lászlónak hívják.
Mandiner.média
2014. június 3. 15:28
A Jobbik támogatja a reklámadó bevezetését, de több ponton módosítana a javaslaton, hogy az internetes felületekre és közösségi oldalakra ne vonatkozzon a szabályozás, sőt olyan reklámokra se, amelyek társadalmilag hasznos világképet jelenítenek meg.
2014. május 20. 16:42
Az orosz elnök ezúttal nem az oligarchákat, hanem a jobbikos politikusokat teszi helyre egy politikai mémvideóban.
2014. május 10. 08:46
Krisztinán kívül csak pártembereket küldtök ki a bejutás esélyével, - vele ellentétben, aki a nemzetért harcol - pártot építeni. Erre máig semmilyen, racionális és hazafias gondolkodású ember számára elfogadható magyarázatot nem tudtatok adni.

összesen: 416 db | 18 db/oldal

első vissza 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 következő utolsó