Mirkóczki Ádám

2014. július 15. 14:02
A párt zéró toleranciát sürgetett a személy- és vagyonellenes bűncselekményeknél, és a szabálysértési értékhatárt 5 ezer forintra csökkentené. Mirkóczki Ádám szóvivő szerint Pintér Sándor idősek félelmeivel kapcsolatos kijelentése felháborító.
2014. július 11. 14:46
A Jobbik szerint a Demokratikus Koalíció (DK) cigányokkal kapcsolatos kijelentéseinél nem őszinte felismerésről van szó, hanem politikai érdekről. A Jobbik szóvivője szerint a DK politikusai „gumigerincüket is képesek bármikor eltörni saját maguknak, hogyha néhány plusz szavazatot remélnek”
2014. július 8. 13:00
A Jobbik kifogásolja, hogy a közjogi méltóságok és a történelmi egyházak nem nyilvánultak meg a Budapest Pride-on történt „magyar- és keresztényellenes megnyilvánulásokkal összefüggésben”.
2014. július 2. 14:34
A párt szerint a rendezvény a többségi társadalmat provokálja, és ha módjuk lesz rá, akkor majd be fogják tiltani azt. Mirkóczki Ádámnak az sem tetszik, hogy ilyen – általa aberráltnak nevezett – rendezvényekre az állam vagy az önkormányzat kiadja az ingatlanjait.
2014. július 1. 10:39
Ami érdekes, hogy az embert már tizenéves korában is megfigyelték abban az időben, ha próbált a közélettel foglalkozni – értékelt Mirkóczki.
2014. június 11. 16:50
Bánki Erik (Fidesz) véleménye szerint az elmúlt hónapok gazdasági eredményei is alátámasztják, hogy Magyarország jobban teljesít és jó eséllyel várhatja, hogy Európa éltanulója marad.
2014. május 22. 10:29
Szerintem Kovács Béla addigi munkája alapján fel sem vetődött, hogy baj lenne vele, és most sem gondoljuk így. Interjú.
2014. május 20. 18:40
A párt szerint vérlázító, hogy a strasbourgi bíróság elmarasztalta Magyarországot a tényleges életfogytiglan miatt. Mirkóczi Ádám szóvivő azt mondta: a Fidesz most bizonyíthatja szabadságharcosságát, és nem igazodik majd az elvárásokhoz.
Zárt ülést tartanak
2014. május 19. 10:44
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága zárt ülésen hallgatta meg hétfőn a minősített bűncselekménnyel meggyanúsított jobbikos Kovács Bélát. Rajta kívül Vona Gábor pártelnököt, valamint ügyészségi és titkosszolgálati vezetőket is meghallgattak. Mirkóczki Ádám szerint semmi olyan nem hangzott el az ülésen, ami a Btk. bármely tényállását kimerítené.
2014. május 18. 16:39
A Jobbik szerint nincs különbség a Fidesz és az MSZP között – jelentette ki a párt szóvivője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
2014. május 16. 15:15
A párt szóvivője szerint a kormánypárt azzal bukott le, hogy meg akarja hallgatni Vona Gábort Kovács Béla ügyében.
Súlyos ügy
2014. május 15. 14:09
A jobbikos EP-képviselő állítja: soha nem működött együtt titkosszolgálatokkal, és visszautasítja a Magyar Nemzetben megjelent vádakat. Kovács Béla párttársán keresztül kezdeményezi, hogy a nemzetbiztonsági bizottság teljes nyilvánosság előtt hallgassa meg, valamint jelezte azt is, hogy jogi lépéseket fog tenni. Balczó Zoltán szerint az ügy csak álbotrány.
2014. április 2. 13:14
A Jobbik szóvivője szerint nagyon beteg, „liberális felfogás” az elítéltek jogait védelmezni, amelyek pedig huszadrangúak. Mirkóczki Ádám leszögezte: a bérrabtartás, vagyis egy másik ország börtönében letöltött büntetés nemzetközi jogba nem ütközik.
Bátrabbik
2014. március 15. 15:42
Megkezdődött a Jobbik ünnepi nagygyűlése szombat délután Budapesten, a Deák téren. Vona Gábor arról beszélt: „a szabadság ma is itt él bennünk, és elég egy szikra, hogy Attila unokái, Árpád gyermekei megmutassák erejüket”.
2014. március 11. 17:42
Önfenntartó és termelő börtönöket szorgalmaz a Jobbik, valamint bevezetné az úgynevezett bérrabtartást a büntetés-végrehajtási költségek csökkentése érdekében.
2014. február 24. 14:17
A legközelebbi orvosi ügyelet és a legközelebbi rendőrség riasztására alkalmas GPS-alapú állapotjelző készüléket adna a Jobbik alanyi jogon minden nyugdíjasnak kormányra kerülése esetén.
2014. február 18. 8:41
Mirkóczki Ádám arról beszélt: a bűnözési statisztikák hamisítása folyik, valójában azonban nem lett jobb a közbiztonság.
Zéró
2014. február 17. 14:57
A Jobbik kormányra kerülése esetén a jelenlegi ötvenezerről ötezer forintra csökkentené a szabálysértési értékhatárát. A radikális párt zéró toleranciát hirdet a megélhetési bűnözés ellen.

összesen: 241 db | 18 db/oldal

első vissza 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 következő utolsó