Maróth Miklós

2019. szeptember 12. 16:41
Ha nem járul hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez, nincs értelme fönntartani az egész hálózatot – hangsúlyozta Maróth Miklós.
Mandiner.makronóm
2019. szeptember 4. 10:30
Az Akadémiától függetlenedő kutatóintézeteket szeptember 1-től irányító Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnöke, Maróth Miklós szerint ma vannak kutatók, akikre három állás esik. Eközben a Magyarországnál kisebb Csehországban évente mintegy 360 ezer tudományos munka születik, nálunk viszont csak körülbelül 210 ezer.
2019. augusztus 12. 13:48
Mivel én vagyok a testület elnöke, úgy gondolom, hogy annak a nevében az én szavam dönt.
2019. augusztus 8. 9:13
Az újonnan létrehozott kutatóhálózat vezetője az ATV kedd esti adásában többek között arról beszélt, hogy Lovász Lászlóval nincsen említésre méltó véleménykülönbségük.
2019. augusztus 5. 11:29
Maróth Miklós szakmai munkásságát érő támadások esetében leginkább a kettős mérce a furcsa. Ugyanazoknak az akadémiai átalakítások miatt sértett érdekcsoportoknak a háza tájáról kérik rajta számon a nemzetközi tudományos teljesítményt, ahol a közelmúltban még nemzetközileg kiemelkedőnek ítéltek és pajzsra emeltek egy szó szerint nulla nemzetközi publikációval rendelkező kutatót a sajátjaik közül.
Eötvös Loránd Kutatási Hálózat
2019. augusztus 3. 11:24
Senki nem darálta be az MTA-t Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Magyar Hírlapnak nyilatkozó elnöke szerint, aki ugyanakkor úgy látja, szigorítani és egyértelműsíteni kell az elvárásokat a kutatókkal szemben.
2019. augusztus 3. 10:56
Az, hogy a tudományban eddig nem túl nagy eredményeket felmutató, annál nagyobb öntudattal rendelkező emberek kvázi halállal fenyegetnek, inkább csak növeli a munkakedvemet. Interjú.
Hivatalos
2019. augusztus 1. 13:04
A testületbe az innovációs és technológiai miniszter Mezei Ferencet, Horváth Zitát, Grűner Györgyöt, Sótonyi Pétert, Gáspár Pétert és Kellermayer Miklóst, az MTA elnöke pedig Pálfy Péter Pált, Freund Tamást, Ádám Veronikát, Bokor Józsefet, Borsos Balázst és Borhy Lászlót javasolta.
2019. augusztus 1. 12:53
Közös, konszenzusos döntés született a testület tagjairól is.
2019. július 31. 17:55
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat élére történő kinevezését nagy valószínűséggel Orbán Viktor is alá fogja írni – jelentette ki az MTA korábbi alelnöke.
2019. július 8. 16:23
A demokráciában a szavazók döntenek, de ebben az esetben a szavazókat elárulva szavazataikat nem a célnak és a szabályoknak megfelelően, hanem egyéni érdekek szerint akarták fölhasználni.
2019. július 8. 14:50
A demokrácia biztosan nem tartozik az európai értékek közé, viszont a saját tábor megcsalása biztosan az.
2019. március 12. 21:44
Az ellenzék egész politikája arra irányul, hogy a mindannyiunkban lakozó rosszabbik énünket csalogassa ki belőlünk.
2019. január 2. 16:29
Az egymás iránti szeretetünknek ezért van pénz-szaga.
2018. december 26. 14:55
Egy muzulmánt egyetlen percig sem érdekel, hogy mi érzékenyek vagyunk-e az ő kultúrája iránt. Ez csak nekünk téma, miközben náluk alapvető elv a hittérítő szándék. Interjú.
2018. december 11. 17:33
Az iszlám terjeszkedése és magának az iszlámnak a megértése sokkal fontosabb annál, hogy mondvacsinált szakértőkre bízzuk annak elemzését. Magyar iszlám-szakértők sora határolódott el a „Politikai Iszlám Tanulmányok Központja” nevű szerveződéstől.
2018. december 10. 11:37
Míg mi integrálni akarjuk a bevándorló muzulmánokat, addig számukra tilos az integrálódás, sőt nekik kell integrálniuk minket – mondta Maróth Miklós arabista, akadémikus az MTA és a Danube Institute, valamint az Európai Néppárt közös rendezvényén, Christopher Caldwell könyvének a bemutatóján. Maróth, Caldwell és Schöpflin György előadásaiból kiderült: a muszlim bevándorlók nem kívánnak emancipálódni itt, és gettóik nem a kirekesztés, hanem saját döntésük okán jönnek létre. A nyugati és a muszlim megközelítés alapján véve kibékíthetetlen egymással.
2017. július 22. 17:52
Nem látom, hogy a tömegek ragaszkodnának időtálló értékekhez. Hol itt a kultúra? Interjú.

összesen: 36 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó