március 15.

Tisztelet és szolidaritás
2016. március 15. 13:32
A románok és magyarok közös céljait hangsúlyozva köszöntötte a magyar nemzeti ünnepen Magyarország, Románia és a világ magyarságát Dacian Ciolos román miniszterelnök, aki üzenetében leszögezte: a magyar közösség a szellemi gazdagság fontos forrása Romániában, és mindig azon lesz a román kormány, hogy harmóniában éljenek magyarok és románok. Ciolos emlékeztetett a két nép történelmének hasonlóságaira is.
2016. március 15. 13:23
Az Együtt szerint az Orbán-rezsim, amely már nem nevezhető demokratikusnak, rárontott a szabadságra. Szigetvári Viktor elnök a párt keszthelyi ünnepi megemlékezésén úgy fogalmazott: Magyarországon „a szabadság ügye rosszul áll”.
2016. március 15. 13:16
Hátat fordítottak a Múzeumkertnek a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság rendezvényén részt vevő tüntetők Orbán Viktor miniszterelnök beszéde alatt. A Büki Zoltán vezette demonstrálók piros lapot osztogattak. Az Orbán-beszéd hallgatóit és a DMTC tüntetőit rendőrsorfal választotta el.
Kétféle forradalom
2016. március 15. 13:00
A bevándorlással át akarják rajzolni Európa etnikai térképét, Brüsszel pedig el akarja lopni a nemzeti szuverenitást – jelentette ki március 15-i, ünnepi beszédében Orbán Viktor a pesti Múzeumkertben, kedd délelőtt. Orbán hozzátette: itthon „nem lesznek törvényen kívüli városnegyedek, nem lesznek zavargások, bevándorlózendülések. Nem fognak bandák vadászni asszonyainkra és lányainkra”.
2016. március 15. 11:20
A globális kapitalizmus és a „korrupt kormányok” korában is érvényt kell szerezni Táncsics Mihály igazságának, a szegények felemelésének – mondta Schiffer András, az LMP társelnöke a párt Pilvax kávéházban tartott, március 15-i ünnepi megemlékezésén.
2016. március 15. 11:15
Nem a bátraké a pálma, hanem azoké, akik szeretik a hazát – idézte Jókai Mórt a Nemzeti Múzeumnál Tarlós István budapesti főpolgármester, aki szerint az igazi bátrak nem önző módon a nép szeretetére vágynak, hanem a bizalmából teszik, amit tenniük kell.
Vessszen a zsarnok!
2016. március 15. 10:47
Tucatnyi érdeklődő előtt szónokolt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a párt Pilvax kávéháznál tartott ünnepi megemlékezésén. Gyurcsány szerint ma az önkényt Orbán Viktornak hívják. A politikus azzal zárta szavait: „vesszen a zsarnok!”
Mandiner.történelem
2016. március 15. 10:21
Az árulási vádról azóta kiderült, hogy a politikai manipuláció és a nemzeti naivitás sajátos keveréke volt csupán, nem a tények által megalapozott állítás. Pedig Görgei nem a magyar szabadságharc árulója, hanem legjobb hadvezére volt.
Mandiner.történelem
2016. március 15. 10:00
A forradalom vezetői sem szokták ebédkor hazaküldeni a polgárokat, és ejtőzés után égő kanóccal az ágyúik mellett álló tüzérek sorfala között sétáltatni őket politikai foglyok kiszabadítására.
Március 15.
2016. március 15. 9:51
Katonai tiszteletadás mellett vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját a Parlament előtti Kossuth Lajos téren az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, kedd reggel Budapesten, Áder János köztársasági elnök jelenlétében.
2016. március 15. 9:07
Több Egyesült Államok-beli magyar közösség is megünnepelte március 15-ét. A Los Angeles-i főkonzulátus mindenhol képviselte hazánkat.
2016. március 14. 14:57
A szabadság és a függetlenség nem kívülről ránk szabott ruha, hanem belülről épül kifelé, mint almára a héj, csigára a ház.
Mandiner.történelem
2016. március 14. 9:01
1848 üzenete olyan rugalmas, hogy bármilyen ideológia számára résmentesen hasznosítható.
Mandiner.történelem
2016. március 14. 8:57
Csak a forradalom volt győztes, a szabadságharc hosszú évtizedekre elbukott.
Mandiner.történelem
2016. március 14. 8:52
Március 15-én megkezdődött a magyarság máig tartó, tragikus szépségében felemelő, irtózatos fordulataival is dicsőséges legújabbkori históriája.
2016. március 13. 12:54
Az MSZP elnöke szerint a kabinet elvesztette nemzeti jellegét és a kiváltságosok kormányává vált. Tóbiás József szerint véget kell vetni az urizálásnak, ugyanis a kormány dolga az, hogy ne saját magát, hanem a népet szolgálja.
Románia Csillaga helyett
2016. március 11. 21:59
Magas rangú állami kitüntetéssel jutalmazta Tőkés Lászlót a magyar köztársasági elnök: az erdélyi püspök-politikust a Magyar Becsület Renddel tüntette ki Áder János. Az elismerés indoklása hasonló a 2009-ben kapott, néhány napja azonban visszavont Románia Csillaga díjának indoklásához.
2016. március 11. 19:51
Az állami kitüntetések átadóján az emberi erőforrások minisztere arról beszélt: ha a nemzet érdekérvényesítése miatt szükséges, vállaljuk a harcot, a konfliktusokat, ugyanakkor készen állunk mindenkivel együttműködni, aki a kölcsönös tisztelet és értékek jegyében a kölcsönös előnyök és közös érdekek mentén hajlandó dolgozni velünk.

összesen: 380 db | 18 db/oldal

első vissza 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 következő utolsó