Lufthansa

2019. november 6. 21:00
Csütörtökön három frankfurti és két müncheni járat marad majd ki Budapestről.
Magabiztos
2017. augusztus 18. 8:25
„Szeptember 25-én Martin Schulznak hívják majd az új kancellárt” – ezt maga a szocdem kancellárjelölt jelentette ki egy politikai fórumon csütörtökön.
Veszteség
2017. augusztus 15. 15:21
Csődbe ment az Air Berlin légitársaság. A vállalat már évek óta veszteséges volt, kizárt, hogy a német kormány átvállalja az adósságukat. Üzletrészeik eladásáról már tárgyalásokat folytatnak a Lufthansával. A járatok továbbra is indulnak, a már lefoglalt jegyek érvényesek.
2017. február 14. 11:44
A Ryanair után második diszkont légitársaságként a Wizz Air is megveti lábát Frankfurtban, a Lufthansa legfontosabb bázisán. Budapestről naponta közlekednek majd járatok Frankfurt fő repülőterére.
2017. január 30. 9:07
Berlin ismét olyan arcát mutatta, amely köszönőviszonyban sincs azzal a képpel, amelyet a magyar kormány lefest a „hanyatló nyugatról”. Az emberek csak úgy élik az életüket, megférnek egymás mellett – jóval többen és jóval nagyobb békében, mint Budapesten.
2016. november 25. 18:45
Új béremelési ajánlatot tett pénteken a német Lufthansa Csoport vezetése a kollektív szerződés hatálya alá tartozó pilótáknak a harmadik napja tartó sztrájk leállítása érdekében, amely miatt szombaton további 137 járat marad ki a menetrendből.
2016. november 2. 14:49
Csökkenő árbevétel mellett is jobb adózott eredményt ért el a Lufthansa-csoport január-szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest.
Mandiner.migráció
637
2016. augusztus 19. 15:43
Tavaly 637 alkalommal nem jött össze a német hatóságoknak, hogy kitoloncoljanak egy illegálisan az országban tartózkodó személyt. A legtöbbször a menedékkérő erőszakos ellenállásán bukik meg a dolog, de a légitársaságok és pilóták ellenállása is erős.
Mandiner.migráció
Kacsa
2016. augusztus 11. 12:10
Rejtélyes éjszakai repülőjáratok hordják nap mint nap a migránshordákat Európa szívébe? Erről számolnak be német szélsőjobbos és konteóhívő híroldalak. Utánajártunk: a hír, melyről a népszerű publicista, Bayer Zsolt is beszámolt, nem igaz. Ezek egyszerű chartergépek, amik a görög és török tengerparton nyaralókat viszik haza Európa számos nagyvárosába. Azt is elmagyarázzuk, hogy miért pont éjszaka.
2016. április 12. 18:11
Egy óra öt perc alatt repült Münchenből Debrecenbe, 26 utassal a fedélzetén a Lufthansa új 1686-os járata és már kilenc óra előtt le is szállt a debreceni futópályán.
Flow
2015. december 17. 9:20
„Az bánt néha, hogy az amerikai és nyugat-európai sajtó sokszor erősen kritizálja Orbánt és a politikáját. Nem tudom, mi mást lehetne tenni, mint amit ő próbált, legalábbis rövid távon” – mondja Csíkszentmihályi Mihály, a világhírű flow-elmélet megalkotója, a Magyar Érdemrend nagykeresztjének tulajdonosa és immár Prima Primissima díjas pszichológus a Mandinernek. Csíkszentmihályi, akit épp Kolumbia elnöke kért fel segítségre, lapunknak kifejtette: az európai országok megmaradása kétséges, ha a keletkező vákuumba túl sok bevándorló érkezik. A pszichológussal társadalmaink és az egyének fejlődési lehetőségeiről is beszélgettünk. Interjúnk.
MUC-DEB
2015. december 7. 14:55
Április közepétől hetente háromszor járnak majd Lufthansa-gépek Debrecen és München között. Az első héten akár 64 ezer forintért repülhetünk oda-vissza. Münchenben 130 csatlakozás közül választhatnak az oda érkező utasok.
2015. november 8. 20:49
Hétfőn folytatódik a Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja, ami a német légitársaság budapesti járatait is érinti. Négy frankfurti és három müncheni járatot töröltek emiatt.
2015. november 6. 13:07
A Lufthansa német légitársaság törölte a pénteken délután 14 óra után Frankfurtból Budapestre érkező, illetve Budapestről Frankfurtba induló két-két járatát a légitársaság légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt.
Mandiner.Balaton
Sármellék
2015. április 11. 13:11
Megnyílt az idei repülési főszezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton szombaton a Lufthansa Regional Frankfurtból érkező Canadair Jet repülőgépének landolásával, amelynek fedélzetén 77 utas érkezett Magyarországra.
2015. április 1. 10:34
Elismerte a Lufthansa, hogy tudtak Andreas Lubitz depressziójáról, aki a Germanwings repülőgépét minden valószínűség szerint szándékosan vezette a hegyoldalba. A légitársaság belső vizsgálatot folytat le és egészségügyi dokumentumokat is átadtak az ügyészségnek.
2015. március 29. 11:17
A Daily Mail cikke szerint kétségbeesetten próbált visszajutni a pilótafülkébe a Germanwings lezuhant járatának pilótája, Patrick Sondheimer, miután a Andreas Lubitz másodpilóta kizárta onnan. Lubitz többször is szólt a kapitánynak korábban, hogy nyugodtan kimehet a mosdóba.
2015. március 27. 18:19
A lezuhant Germanwings-gép másodpilótája régóta pszichiátriai kezelés alatt állt, és valószínűleg azért tépte össze a betegállományba helyezéséről rendelkező orvosi iratot, mert annak alapján hosszabb ideig nem repülhetett volna.

összesen: 32 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó