könyv

Politikai teológiák
2019. június 13. 12:15
A népszuverenitás, a demokrácia, az emberi jogok, a szabad piac, a kommunizmus, a nácizmus és radikális környezetvédelem is teológiai fogalmakat használ és teológiaként működik – semmivel sem racionálisabbak, mint a középkori keresztény teológia. Így érvel új kötetében Nyirkos Tamás filozófus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára.
2019. március 25. 10:12
A Hyppytyynytyydytys díjat nyert Lipcsében.
2019. március 16. 13:39
Ez tehát egy konzervatív enciklopédia, amit a szerzőgárda büszkén és tudatosan vállal. Interjú.
2019. március 13. 12:12
Az enciklopédia jelentősége abban áll, hogy a politikaelmélet konzervatív dimenzióját helyezi előtérbe, mégpedig oly részletességgel és alapossággal, amit mások sem egyénileg, sem közösségileg nem végeztek el idehaza.
Konzervatív összefogás
2019. március 11. 17:26
A jobboldali fogalomkészlet megerősítését és megismertetését szolgálja a most megjelent, átfogó igényű, konzervatív szemléletű politikatudományi munka, a Magyar Politikai Enciklopédia. Szerzőgárdája az egész magyar jobboldalt átfogja, sőt külföldi szerzői is vannak. Az előszavakat Orbán Viktor és Roger Scruton írta. Az enciklopédia szerkesztőbizottságának néhány tagját és pár szerzőjét kérdeztük.
Beszélgetés
2019. március 7. 16:57
Philippe de Villiers francia politikus Orbán Viktorral folytatott beszélgetését a minap megjelent könyvében ismertette.
2019. március 6. 17:15
Ez az első alkalom, hogy az 1967-ben publikált regényből film készül.
POKET
2019. február 28. 13:36
Háromszoros olimpiai bajnokunk, Hosszú Katinka lett a Highlights of Hungary díjas POKET-könyvek legújabb kötetének nagykövete. Az új könyv bemutatóján jártunk.
Férfidolgok
2019. február 17. 09:03
Bár bizonyosan könnyebb a mai embereknek, ám egyáltalán nem olyan biztos, hogy jobb is. Hogyan lehet helyreállítani a hagyományos férfiasságot és a férfi-női szövetséget a mai korban? Erre keresi a válaszokat Bedő Imre új könyve, A megbízható férfi. Recenziónk.
2019. február 11. 09:09
Az eredeti kézirat alapján.
2019. február 5. 08:30
Az 1920 utáni forró évek felsőoktatási vitáiról jelentetett meg tanulmánykötetet a VERITAS Történetkutató Intézet.
2019. február 4. 08:43
A kultuszregénnyé vált Zabhegyező szerzője ötven éven át írt titokban.
2019. január 29. 15:10
Több, az első szabadon választott kormány tevékenységét elemző, Antall József miniszterelnök halálának 25. évfordulója alkalmából elkészült köteteket mutatott be a VERITAS Történetkutató Intézet kedden Budapesten.
Joanna Williams
2019. január 28. 14:05
Miért akarják a szexuális felszabadítás után újra bürokratikusan kontrollálni a szexet a kortárs feministák? És miért nem hisznek maguknak a nőknek? Groteszk világlátás, férfiellenesség, patriarchátus mindenhol, és a gender szak eredete – Joanna Williams könyvének ismertetését folytatjuk: nők versus feministák.
A szabadság és ellenségei
2019. január 18. 13:29
Hogyan teszi tönkre a nyugati felsőoktatást az elnyomás elleni küzdelem rögeszméje? Miként váltja fel a tudás, a kiválóság és a gondolati szabadság hagyományos felfogását egy torz, szélsőséges, kiválóság- és szabadságellenes ideológiai rémuralom? Ennek nyomába eredünk Heather Mac Donald új könyvének segítségével. A Mandinernek korábban interjút adó Mac Donald mára a szólásszabadság-ellenes egyetemi aktivizmus egyik újabb elhallgatni kívánt áldozata lett.
Útmutató a forradalomhoz
2019. január 4. 09:28
A forradalom receptjeit szolgáltatja szerte a világban Szrgya Popovics szerb aktivista, aki nemrég Magyarországon is megfordult. Útmutatásai rendre visszaköszönnek a magyar ellenzék akcióiban is, különösen az utóbbi hetekben. Ismerjék meg Popovics forradalmi útmutatóját – és el is dönthetik, mennyire sikerült eddig az ellenzéknek teljesítenie a leckét.
2018. december 15. 10:07
Trianoni árvák.
2018. december 3. 13:10
Kínai könyveknek álcázott pénzkötegeket foglalt le a rendőrség egy kínai-francia férfitől a düsseldorfi repülőtéren.

összesen: 775 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó