Király András

2019. január 8. 08:51
Tisztában voltak vele, hogy a bevándorlás problémáját nemhogy első, de még sokadsorban sem egy betonfal fogja megoldani.
2017. május 18. 09:05
Miközben Kína saját tervei szerint évi 150 milliárd dollárt fektetne be a projektben érintett országokban, és már betervezett 900 milliárd dollárnyi költést a már megindult vagy már eltervezett építkezésekre, Magyarországnak sikerült azt vállalnia, hogy kínai hitelből, de végső soron saját forrásokból építtet kizárólag kínai vállalkozókkal egy olyan vasútvonalat, amin aztán a kínai áruk gyorsabban juthatnak el a nyugat-európai piacokra.
2017. február 2. 10:09
Az adóhivatal elnöke saját bevallása szerint havi félmillió forintot keres mellékesként adótanácsadással foglalkozó cégektől. Amikor reggel ránéztem a címlapunkra, és ezt olvastam, azt gondoltam, hogy egy normális országban Tállai Andrásnak reggel már el se kellene indulnia otthonról a hivatalába.
Mandiner.család
2016. december 12. 15:50
Csaknem másfél milliárd forint jut Erdélybe a magyar kormány 2017-2018-ra meghirdetett óvodafejlesztési programja keretében – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szombaton Sepsiszentgyörgyön.
2016. november 22. 19:23
„Bárcsak” – sóhajtottam fel vasárnap este, amikor szivárogni kezdtek a hírek arról, hogy a korábban felmerült nevek mellett Donald Trump James Mattis védelmi miniszteri kinevezését is fontolgatja.
Mandiner.Közép-Európa
2016. január 8. 09:22
Az, hogy az alkotmánymódosítás szükségszerű, még nem jelenti azt, hogy a végeredménye nem a liberális demokrácia Magyarországihoz hasonló leépítése lesz.
Mandiner.történelem
2015. december 28. 12:38
Ha úgy érzi, hogy a világ egyre borzalmasabb, akkor az elmúlt húsz évben most először ezt az adatok is igazolják.
2015. július 1. 11:27
Király András később lemondott jobbikos szóvivő évekkel ezelőtti, váteszi görög helyzetértékelése.
2015. június 2. 16:07
A nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását hátrányosan érintő tanügyi törvénytervezetről indult közvita Romániában, amely szerint csak az alsó tagozatban lehetne idegen nyelvként tanítani a román nyelvet. A tervezetet nem az oktatási tárca adta ki és az csak munkaanyag, mindenesetre az RMDSZ leszögezte, hogy a mostani szabályozás összehasonlíthatatlanul jobb.
2015. május 7. 20:36
Magyar szempontból – és itt most nem a bevándorlásellenes kormány, hanem az emigráns magyarok érdekeire gondolok – egyedül a Munkáspárt fölényes győzelme lenne megnyugtató.
2015. április 2. 15:37
Demonstrációsorozatba kezdenek a fővárosi közművállalatok szakszervezetei április 13. után, ha addig nem sikerül megállapodni a béremelésben a Fővárosi Önkormányzattal – jelentették be az akciót szervező szakszervezetek, amelyek a 3-4 százalékos emelést tekintik kiindulási alapnak. Az érintett cégek húszezer embert foglalkoztatnak.
2015. március 16. 07:47
A papagájom dögöljön meg, ha ezekből a kérdésekből akár egy is eljut a tényleges népszavazásig. És ha eljutna, az lenne az igazi buli: minden idők legalacsonyabb népszavazási részvételét hozná.
12 pont
2015. február 1. 11:53
Tisztújító kongresszust tartott az MSZP ifjúsági szervezete. A Societas 12 pontos javaslatcsomagot fogadott el, ami többek között harmadik generációs alapjogokat követel az alaptörvénybe. Az eseményen Gúr Nándor, Komássy Ákos, Nyakó István, Szanyi Tibor és Varga László is beszédet mondott.
2015. január 29. 07:39
Valahogy nem kezdtek el pattogni a Fidesz többségét kritizáló magyar balosok azon, hogy a Szirizának is osztott győzteskompenzációt a görög választási rendszer.
2014. augusztus 26. 15:23
Németország rájött, hogy megint nagyhatalom.
2014. március 30. 16:30
A szövetség létezése óta először tényleg egységesnek tűntek, nem voltak primadonnák és nem ilyen beletörődő nihillel keveredő szektás őrület volt.
2013. augusztus 17. 17:01
A szocialisták nem hajlandók arról tárgyalni, hogy Bajnai legyen a miniszterelnök-jelölt.
2013. augusztus 3. 18:41
...nem kéne kezdeni valamit azzal a hétmilliárd, két lábon járó biokazánnal?

összesen: 40 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó