Kész Zoltán

Nem félnek a demokraták
2016. április 2. 15:13
Négy nap alatt már ötvenezer támogató aláírást sikerült összegyűjteni a baloldali ellenzék által kezdeményezett „lopásgátló” népszavazásokra – jelentette be Kész Zoltán független parlamenti képviselő, aki az állami cégekre vonatkozó kétmilliós bérplafonról kezdeményezett népszavazást, míg a szocialisták az állami földek eladása miatt akarnak népszavazást.
2016. március 30. 16:36
Sértené a vállalkozás alkotmányos jogát, ezért elutasította a Kúria a népszavazási kérelmet, melyet a polgármesterek hozzátartozóinak tulajdonában álló szervezetek közbeszerzési eljárásban való részvételének korlátozása ügyében adott be Kész Zoltán független országgyűlési képviselő tavaly decemberben. A januári elutasító határozat ellen a képviselő felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, melyre szerdán érkezett újbóli, immár jogerős elutasító határozat.
Szkinhed-kormány?
2016. március 29. 12:34
Ha nem lesz sikeres a népszavazás, 2018-ban elveszik az ország – jelentette ki Kész Zoltán az ellenzék által kezdeményezett népszavazásokkal kapcsolatban MSZP-s politikusokkal közösen tartott sajtótájékoztatóján. Tóbiás József MSZP-elnök úgy látja: ezek a népszavazások előválasztással érnek majd fel.
2016. március 2. 16:49
A vasárnapi pihenőnap ügyében benyújtott meghiúsult népszavazási kérelem beadása után az állami földekről és az állami cégeknél bevezetendő kétmillió forintos bérplafonról is népszavazást kezdeményezne az MSZP. A sikertelen népszavazási kérelem ügyében pedig felülvizsgálati kérelmet ad be Nyakó István MSZP-s képviselő a Kúriához.
2016. március 1. 12:17
Salgótarján arra példa, hogy ahol az embereket valóban érintő problémák, mint az egészségügy vagy a munkához jutás ennyire súlyos, ott a kreált problémák hatástalanok maradnak.
2016. február 3. 9:14
Kezdődhet az aláírásgyűjtés az állami cégeknél bevezetendő kétmillió forintos bérplafonról szóló népszavazási kezdeményezéshez, amelyet Kész Zoltán kezdeményezett. A Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette a kérdéseket, és kedden délután lejárt a fellebbezés határideje.
2016. január 28. 8:08
Ellenzéki képviselőként gyakran találkozom azzal a véleménnyel, miszerint nem érdemes tiltakozni a kormány ellen, mert úgysem változik semmi. Ennek épp az ellenkezője az igaz: eddig csak akkor hátrált meg a hatalom, ha jelentős tiltakozásba ütközött.
Kovács Béla
2016. január 19. 13:17
Kovács Béla ügyében vár válaszokat a Fidesz Vona Gábortól: Németh Szilárd szerint Vona Gábornak nemcsak az európai polgárok és a magyar emberek előtt kell színt vallania, hanem az amerikai hatóságok előtt is. Németh Szilárd kijelentette: a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy egy ilyen súlyos korrupciós ügybe keveredjen egy párt.
Népszavazás
2016. január 19. 7:19
Tizenegy kérdésről nyújtott be népszavazási kezdeményezést Kész Zoltán független parlamenti képviselő. A két befogadott kérdés a kampányfinanszírozásról és az állami cégeknél bevezetendő kétmillió forintos bérplafonról szól. Nem ment viszont át több közbeszerzéseken való indulással és Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatos kérdés.
2015. december 3. 17:26
A Jobbik és Kész Zoltán támogatta az igazságügyi bizottságban a TASZ javaslatát, a Fidesz viszont azt is leszavazta, hogy a szervezet megszólalhasson az ülésen. Répássy Bárándyval értett egyet.
2015. december 3. 13:46
Az Orbán-kormány szereti családbarátnak nevezni magát. Ebből azonban csak annyi igaz, hogy van néhány család, amelynek a kormány intézkedései valóban kedveznek, és amelynek érdekei szerint alakították át az elmúlt években az állam egészét.
2015. október 29. 16:39
Szerintem a Fidesznek nagyon is határozott tervei vannak az oktatással: a gondolkodás képességét akarja kiirtani a gyermekeinkből, és ezáltal az egész társadalomból.
2015. október 16. 13:50
A parlament igazságügyi bizottságának miniszterjelölti meghallgatásán Rogán Antal arról beszélt, hogy szeretné az emberek véleményét bevinni a kormányzásba. A Miniszterelnök Kabinetirodánál létre fogják hozni a nemzeti konzultációs központot. Rogán szerint a baloldal tanácsot kérhetne Lázártól és tőle, hogy miként kell az ország érdekében együtt dolgozni.
2015. október 9. 14:44
Ha vannak Magyarországon valódi nemzeti konzervatívok, akkor ideje lenne már elfelejteniük a többszörösen leszerepelt Fideszt és megmutatni, hogy máshogy is lehet.
2015. július 10. 14:11
Nem csupán korrupt fideszes/szocialista kormányzatok idején, hanem teljesen átlátható körülmények között sem tartunk ott, hogy ilyesmibe invesztáljunk.
2015. július 6. 14:59
Aki azt gondolja, hogy az olimpia majd összerázza az országot, az nem is érti igazán, mi az ami szétszakította eddig.
2015. július 6. 10:00
Az olimpia nem falat emel, hanem kinyitja a határokat óriási turisztikai és reklámbevételt produkálva, megismertetve a világot az egyik legszebb fővárossal és hazánkkal.
2015. június 24. 11:25
Szinte mindegy, hogy a jelölt civil vagy „pártos”, a lényeg, hogy a lokálisan beágyazott indulóknak van esélyük.

összesen: 158 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 következő utolsó