Kanász-Nagy Máté

2019. július 7. 17:02
Elkezdett visszatalálni a gyökereihez az LMP a párt szombaton megválasztott társelnöke, Kendernay János szerint. A pártnak ugyanakkor még meg kell oldania pár fontos belső ügyet, legalábbis ez derül ki a Mandinernek nyilatkozó politikus szavaiból. Mi lesz például a női társelnöki poszttal? Interjúnk.
2019. július 6. 10:43
Alapszabály szerint egy női és egy férfi társelnököt kellene választania az LMP-nek, a női posztra azonban nem érkezett érvényes jelölés.
Vissza kezdetekhez?
2019. július 6. 9:00
Schiffer Andrást és Szél Bernadettet is visszahívhatják, többen amnesztiát kaphatnak és lesz új alapszabály is.
Választás után
2019. május 26. 21:30
„Egy év alatt sikerült magunkat leamortizálni”, „a párt vezetőinek fel kell ajánlaniuk lemondásukat” – mondja Kanász-Nagy Máté a Mandinernek.
2019. április 18. 14:14
„Olyan Európát szeretnénk, amely a megújuló energiaforrásokra épít és ahonnan kivezetik az atomenergiát” – mondta a párt országos elnökségének titkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2019. március 27. 14:20
Az LMP szerint azzal, hogy a magyar kormány megvétózta az Európai Parlament klímatervét, egyértelművé vált, a német autóipar profitérdekeit támogatja.
2019. február 11. 12:40
A légszennyezettségi veszélyhelyzet felszámolására szólított fel az LMP politikusa, Kanász-Nagy Máté.
Főpolgármester-választás
2018. december 8. 17:18
Puzsér Róbert független főpolgármester-jelöltet támogatja az LMP a jövő évi önkormányzati választáson.
2018. november 16. 15:33
Kanász-Nagy Máté kifejtette: a csökkenés szerinte nem magyarázható pusztán demográfiai okokkal, a politikus szerint a fiatalok egy része a kormány politikája miatt választ inkább külföldi egyetemet, a forráskivonás, a magánosítás, a tandíj bevezetése, a szakok összevonása miatt.
LMP
2018. szeptember 20. 13:58
Szél Bernadett távozása miatt a pozíció új emberre vár.
LMP
2018. augusztus 26. 5:40
Egy LMP-s szavazó sosem szavazna Bauer Tamásra vagy Niedermüller Péterre, a DK és az MSZP alkalmatlan a győzelemre Budán vagy vidéken, az MSZP és a DK a NER része, új ellenzéki pólusra van szükség – mondja Kanász-Nagy Máté a Mandinernek. Az LMP országos elnökségének titkára a párt belső leveleit leközlő HVG-t és a Magyar Narancsot felvenné az LMP levelezőlistájára, új alapszabályt akar, Szél Bernadett lemondását pedig sajnálja. Interjúnk.
2018. augusztus 22. 14:50
Az ellenzék azért követeli a tankönyvpiac liberalizálását, mert a tankönyveken is nyerészkedne.
2018. augusztus 22. 12:40
Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője elmondta: Szél Bernadett továbbra is a frakció tagja marad, és nincs szó az LMP összeomlásáról.
Agrárium
2018. augusztus 16. 13:00
Az LMP a kormányt teszi felelőssé a magyar méhállomány súlyos pusztulásáért.
2018. augusztus 13. 15:17
​Az LMP szerint nem a kormány dolga annak eldöntése, hogy szükség van-e a társadalmi nemek tanulmányával foglalkozó szakra.
2018. augusztus 8. 17:12
Mind a múltat, mind a jelent eltörölné Kanász-Nagy Máté.
2018. augusztus 7. 18:53
Kanász-Nagy Máté úgy fogalmazott: az egészségügyben tapasztalható botrányokat a Fidesz-KDNP idézte elő.

összesen: 51 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó