jogállam

2015. december 14. 09:48
A magyar demokrácia legnagyobb tehertétele kezdettől az, hogy pusztán a véletlenre bízta a rendszer működése során felmerülő problémák kezelését. Semmilyen érdemi megoldást nem teremtett a liberális és demokratikus igények harmonizálására.
Demokratikus apostol
2015. november 20. 14:52
Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint nem valódi, véres forradalomra, hanem alkotmányos forrdalomra van szükség Magyarországon. Az Új Köztársaságért Alapítvány és az európai szocialisták pénteki budapesti konferenciájáról vidékre távozó Gyurcsány elmondta: A DK politikusai „hittérítő munkát folytatnak demokratikus apostolokként”.
2015. november 2. 14:32
Tehát vegyük át még egyszer: egy, a lengyel példa felé gőzerővel robogó balliberális oldal és értelmisége arra szövöget most terveket, hogy akár alkotmányos felhatalmazás nélkül hogyan is vigyen véghez egy „kvázi” rendszerbontást.
2015. október 16. 11:44
Tessék elolvasni a Mandineren közzétett listát, és tegye fel a kezét, aki szerint ez a probléma, nem pedig az a jogtiprás, ami mellett öt éve elmegyünk.
2015. október 14. 08:57
Pilátus is a jogra hivatkozott, amikor a gyilkos Barabást elengedte, az ártatlan Krisztust megfeszítette.
2015. október 5. 18:03
Ahogyan az egykori iráni vallási vezető, Khomeini ajatollah mondta: „az iszlám vagy politika, vagy nincs iszlám”. Tehát a legfőbb dilemma az, hogy Isten törvényeit felülírhatja-e a parlament?
2015. szeptember 29. 14:26
Aki Hollandiába jön, annak tiszteletben kell tartania a holland értékeket és a liberális jogállamot – mondta Halbe Zijlstra, a holland liberális-konzervatív kormánypárt, a VVD (Szabad Demokrata Néppárt) frakcióvezetője. A holland rendőrség szakszervezete eközben azt javasolja, hogy a migránsokat származásuk és vallásuk szerint különítsék el egymástól.
2015. szeptember 24. 20:48
Szégyenletesnek tartom a mostani alkotmánybírósági határozatot, mert ezzel olyan útra lépett a testület, amely már teljesen jogon kívüli. Egy ellenzéki választási győzelem után kísérletet kell tenni a jogpozitivista, megegyezéses alkotmányos korrekcióra.
Mandiner.jog
2015. szeptember 6. 11:08
A kivételes állapot nemcsak jogkorlátozó, hanem jogvédő is: a beavatkozás igazolható célja a veszélyeztetett, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek életének, szabadságának, tulajdonának és a köz javainak védelme.
2015. augusztus 26. 08:37
Ha liberális barátaink annyira nem tolerálják a magyar illiberalizmus logikáját, miért vállalják azt, hogy megszeretik majd a muszlim illiberalizmusét?
Mandiner.jog
AB
2015. július 13. 08:31
Én a józan ész pártján állok, meg főleg az emberek pártján, nem az absztrakt jogot védjük önmagáért – mondja Lenkovics Barnabás az Alkotmánybíróság megváltozott filozófiájáról a Mandinernek. Az Alkotmánybíróság elnöke lapunknak elismeri: az erős cselekvési igényekre tekintettel nagyobb mozgásteret hagynak a kormánynak és a parlamentnek; ugyanakkor úgy látja: törvények beírása az Alaptörvénybe nem szerencsés, sőt, a jogállamiság ellen hat. Az AB elnöke a menekültek áradatáról, politikai holdudvarokról és „hobbijogvédőkről” is beszélt a Mandinernek. Interjúnk.
Mandiner.jog
2015. július 6. 14:38
Az utóbbi években felduzzasztott, kormánypárti többségűvé vált alkotmánybíróságban nem Varga Zs. András az egyetlen, aki a testület háttérbe szorulását szorgalmazza a parlamenttel szemben.
2015. június 4. 07:13
Cinikus mantra: Magyarország (mi az hogy!) jogállam. Ellenvélemény: megszűnt az lenni. A jogállamiság nem szüzesség, ill. terhesség (vagy van, vagy nincs).
Behódolás
2015. április 23. 16:39
Kik vagyunk? Miben hiszünk? Lesz még rend a világban? Megbukott a multikulturalizmus? Hanyatlik Európa és fenyeget az iszlamizáció? Michel Houellebecq francia író Behódolás című, disztópikus jövőképet felfestő regényének hazai megjelenése kapcsán szervezett vitát a Republikon Intézet, többek között Seres László libertárius publicista és György Péter esztéta részvételével, akik finoman szólva nem értettek egyet egymással. Tudósításunk.
2015. április 16. 10:30
Egy kiút van innen: a Nemzeti Együttműködés Rendszerének visszabontása még most. Újraépíteni alkotmánybíróságot, ellenzéki jogosítványokat, civil szabadságot, médiát, a hatalom kontrolljait.
Mandiner.jog
Alkotmánybíróság
2015. március 1. 10:15
Ahogyan az állam, úgy a jogállam struktúrái sem örök időkre adottak, egy szakadatlan tanulási folyamatról van szó, melyben az egyes jogállami intézmények funkciója, feladata is módosulhat. Az Alkotmánybíróság (Ab) sem akadályozhatja meg a hatékony kormányzati intézkedéseket, feladata az, hogy megvonja a politikai mérlegelés, mozgástér alkotmányos kereteit, melyeken belül még jogállami egy jogalkotói döntés – mondta Lenkovics Barnabás, az Ab napokban hivatalba lépett új elnöke az MTI-nek.
Mandiner.jog
2015. február 27. 13:17
A magyar emberek ugyanis nem érzik magukénak saját államukat, mert történelmileg úgy alakult ki, hogy a folyamatos megszállások miatt az állam – mint olyan – idegen érdekeket képviselt, melyet kijátszani hazafias kötelesség volt.
Mandiner.jog
Távozóban
2015. február 6. 13:02
Az MTA Jogtudományi Intézetének kerekasztal-beszélgetésén értékelte az Alkotmánybíróság leköszönő elnöke a testület munkáját. Paczolay Péter azt mondta: az volt a célja, hogy kiszámíthatók legyenek az Ab döntései, azonban volt arra is példa az elmúlt időszakban, hogy a testület egy napon hozott egymásnak ellentmondó döntéseket.

összesen: 232 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó