jogállam

2014. január 23. 10:35
Átláthatatlan módon szerződést kötni egy átláthatatlanul működő óriáscéggel.
Mandiner.jog
2014. január 21. 14:48
A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet kedden bemutatott éves jelentése bírálja az alkotmány tavalyi módosításait, mivel ezeknek köszönhetően a szervezet szerint folytatódott a jogállamiság fenyegetése és az emberi jogok védelmének gyengülése.
2014. január 5. 13:57
A baloldal karanténját fenn kell tartani, a magyar társadalomnak, ha bukunk, a Fideszbe kell belebuknia. Milyen erővel, milyen szenvedés árán, nem tudom, de nem ússzuk meg.
2013. december 7. 18:30
Hiába az ellenzéki tiltakozás, törvényesen nem állítható fel parlamenti vizsgálóbizottság az egykori adóhivatali dolgozó, Horváth András hivatali asszisztenciával – de legalábbis félrenézéssel – kísért, ezermilliárdos áfacsalást állító bejelentése kapcsán.
2013. december 5. 10:35
A trafikügy millió morális és részben jogi kérdőjelet vet fel, de ha egyszer kiosztották az engedélyeket, akkor a trafikosoknak joguk van ott árulni, ahol szabályosan megnyitották a boltot.
2013. november 20. 18:32
A Hét Olajfa Egyesület rendezvényén két elítélt ex-polgármesterrel beszélget Németh Péter, a Népszava főszerkesztője a jogállamiságról. Vendég: Koncz Zsuzsa.
2013. október 2. 16:35
A magyar kormány szerdán fénysebességgel döbbent rá arra, hogy az Európai Unió egy tagállamában megengedhetetlen módon sérülnek a jogállami keretek.
2013. szeptember 10. 14:02
Megdöbbentő, hogy éppen az Országgyűlés Elnöke kívánja a kormány jogkörét bővíteni a parlament jogkörének rovására.
Kettős mérce
2013. szeptember 5. 08:12
Az uniós alapjogi biztos szerint egyes nyugati miniszterek beavatkozást, illetve plenáris vitát kezdeményeznek, ha egy keleti tagállamban nyomást gyakorolnak egy újságíróra; viszont semmit sem szóltak, amikor az NSA-ügy kapcsán bizonyítékokat kellett megsemmisítenie a The Guardiannek a brit kormány felkérésére, illetve a lap újságírójának élettársát letartóztatták.
2013. július 15. 12:03
Azért nem lehet értelmes módon közelíteni a mi lesz Orbán után kérdését, mert nem látjuk, hogy miként (és mikor) lesz vége.
2013. július 2. 18:39
Kérem, vegye észre honnan beszélek. A jobboldalról. Képviselem az európai és a hazai jobboldal legjobb oldalát. És új pártunkat, a Modern Magyarország Mozgalmat.
2013. június 25. 11:37
A párt szóvivője szerint a Magyarország elleni esetleges megfigyelési eljárás messze nem a magyar demokráciáról és alaptörvényről szól, az valójában egy politikai-üzleti érdekek által vezérelt rezsieljárás.
2013. június 21. 07:38
Bármilyen kellemetlen is most Európa szégyenpadján ülnünk, azt el kell ismerni, Magyarország történelmet írt az EU-ban.
2013. június 3. 10:26
Ángyán minden jó szándéka és kiállása ellenére is egy szavazógép, egyike a negyedik alaptörvény-módosítóknak.
2013. május 24. 17:27
A jogállamnak ára van. Minél erősebb garanciákkal zárjuk ki ártatlanok büntetését, annál több bűnös ússza meg, mivel valószínű bűnössége minden kétséget kizáróan nem bizonyítható.
2013. május 11. 11:35
Ha Magyarország európai jogállam lenne, most sürgetnénk az összes érintettet: szívjanak néhány slukkot még kint, mert odabent egy eldobott csikkért is harcolni kell.
2013. május 7. 09:03
Az MSZP politikusa szerint a Fidesz minden eszközzel korlátozza az ellenzéki képviselők munkáját.
2013. május 6. 10:49
A német külügyminiszter egy interjúban arra kérdésre válaszolva, hogy a magyar kormány mennyire távolodott el a közös Európa gondolatától, úgy fogalmazott: a német kormánynak vannak „kérdései és kételyei is”, de „a méltányos bánásmódhoz az is hozzátartozik, hogy nem ítélkezünk elhamarkodottan”.

összesen: 232 db | 18 db/oldal

első vissza 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 következő utolsó