határon túli magyar

2018. január 23. 22:07
Lassan lasszóval kell fogni a gyermekeket, olyan kevesen vannak, mégis újabbnál újabb középiskolák nyílnak. Élesedik a konkurenciaharc ezen intézmények között, hiszen a fejpénz nagy úr.
2018. január 23. 20:40
Anyagi okokból lehetetlenül el a Kézdivásárhelyi SE A-osztályban szereplő női kézilabdacsapat.
2018. január 23. 19:22
Nyílt titok, hogy Koszovó északi részét a helyi szerb maffia uralja, amelynek élén a nemzetközi közösség által maffiózónak tartott Milan Radojičić helyi kávézótulajdonos áll.
2018. január 23. 17:53
Az új kabinet beiktatásához kért segítséget a Szociáldemokrata Párt (PSD) küldöttsége a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől – mondta Kelemen Hunor kedden.
2018. január 23. 16:47
Regionális és kisebbségi nyelvek védelméről szóló jelentést fogadott el az Európa Tanács – nyilatkozta Hoffmann Rózsa. Hozzátette: a jelentés kiváltképp fontos a határon túl élő kisebbségek megsegítését nézve.
2018. január 23. 15:17
Száz év eltelt, de kétszáz már nem telik el úgy, hogy az igazság ne állna helyre a Kárpát-medencében.
2018. január 23. 13:43
A székelyföldi területi autonómiastatútum-tervezet támogatására hirdetett aláírásgyűjtést a Magyar Polgári Párt Székelyföldön.
Sem a havazásra
2018. január 22. 18:10
A 2019 első félévében esedékes EU-elnökségi pozíció olyan felkészületlenül fogja érni Romániát, mint a téli havazás, amely minden évben váratlanul éri az országot – mondta Kelemen Hunor héfőn Nagyváradon.
2018. január 22. 08:47
Az „ukrán nyugdíjasok” jelentős hányada 1938 és 1946 között látta meg a napvilágot, tehát eleve magyar állampolgárnak született.
2018. január 19. 08:57
A kormányfőcsere után sem szabad hagyni, hogy az akasztós kijelentés feledésbe merüljön.
2018. január 19. 07:44
Bizony szerettük volna, ha ominózus kijelentése miatt kellett volna lemondania a kormányfőnek, de nem így történt.
2018. január 19. 07:24
Trianont siratjuk, miközben egy még nagyobb tragédiához asszisztálunk.
2018. január 18. 19:24
Erősen a kilencvenes évek nacionalista hangulatát idézte fel a napokban lezajlott román–magyar nyilatkozatháború.
2018. január 18. 16:44
Valamennyi csíkszéki háztartást egy székely zászlóval bővülne.
Mit hozhat a Dăncilă-korszak?
2018. január 17. 16:41
Kelemen Hunor fontosnak nevezte, hogy a román szociáldemokraták jelöltje elhatárolódott Mihai Tudose akasztásos fenyegetőzésétől.
2018. január 16. 21:39
A magyar kormány az épület felújítására több mint kétmillió eurót biztosított.
2018. január 16. 20:56
Ana Brnabić miniszterelnök is arra figyelmezteti a közvéleményt, hogy piszkos, sárdobálástól sem mentes kampánynak nézünk elébe Belgrádban, amit úgy kell érteni, hogy az ellenzék képes lesz galád módon minden eszközt bevetni, hogy kétségbe vonja a fővárosi elöljáróság és általában a haladó kormányzat világra szóló eredményeit.
2018. január 16. 19:34
Nincs, amiért könnyeket ejtenünk sem a leköszönő miniszterelnökért, sem kormányáért. Mihai Tudose öt napig tartó botrány után csak tegnap vette a fáradtságot, hogy tisztázza, a zászlóbotrányban nem a székelyek (vagy vezetőik) felakasztására gondolt, hanem a román államot képviselő felelősökére.

összesen: 726 db | 18 db/oldal

első vissza 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 következő utolsó