határon túl

2014. január 30. 15:38
Meghatározatlan időre elnapolta a szlovák alkotmánybíróság  szerdán a döntéshozatalt a szlovák állampolgársági törvénynek az alkotmánnyal való összeegyeztethetőségéről – közölte az MTI-vel az ab szóvivője csütörtökön.
Mandiner.keresztény
2014. január 22. 10:55
Február tizedikére halasztotta a ploiesti-i táblabíróság a Mikó-ügy fellebbviteli tárgyalását kedden, mivel a bíróságnak nem sikerült szabályosan beidéznie az ügy egyik vádlottját, Marosán Tamást, a református egyház volt jogtanácsosát – közölte az MTI-vel Kapcza Mikolt Krisztina, az Erdélyi Református Egyházkerület jogi képviselője.
2014. január 20. 16:15
Az Európai Bizottság (EB) félreértelmezte „és a kisebbségvédelmi kaptafára próbálja felhúzni” a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezését – jelentette ki Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
2014. január 20. 15:45
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elítéli az ukrán parlament által múlt héten elfogadott törvényeket, amelyek a szervezet szerint korlátozzák a szabadságjogokat és ellehetetlenítéssel fenyegetik a kárpátaljai magyar szervezeteket.
Mandiner.keresztény
2014. január 20. 14:08
Január 21-én újra ülésezik a bíróság a sepsiszentgyörgyi református kollégium ügyében. Az erdélyi református püspök arra kér mindenkit, imádkozzon igazságos ítéletért.
2014. január 16. 12:20
Magyarország állítólagos erdélyi földvásárlási szándéka ugyanolyan megalapozatlan hisztériát gerjesztett Romániában, mint a román bevándorlók állítólagos inváziója Nagy Britanniában – írta a liberális kötődésű román napilap, az Adevarul csütörtöki számában Ovidiu Nahoi, a lap egyik publicistája.

összesen: 402 db | 18 db/oldal

első vissza 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 következő utolsó