Földművelésügyi Minisztérium

Mandiner.makronóm
Agrárium
2018. november 28. 11:13
A magyar agrárium kibocsátása folyó áron az első, változatlan áron a harmadik legnagyobb volt az Európai Unióban 2010-2017 között.
2017. november 24. 15:49
A Földművelésügyi Minisztérium konzorciumi partnereivel országos környezetvédelmi programot valósít meg európai uniós forrásokból – közölte az agrártárca.
2017. november 6. 13:15
Az elmúlt hét évben az állami erdőgazdaságok több mint tizenhat milliárd forintot költöttek az erdei turisztikai szolgáltatások fejlesztésére, egyebek mellett huszonöt szálláshely épült, és hetvenöt épületet újítottak fel – mondta Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára.
2017. augusztus 21. 9:40
Ez pedig a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára szerint remek dolog. Egyen Ön is nyúlhúst!
A magyar népi kultúra seregszemléje
2017. augusztus 17. 20:17
31. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét, az idei rendezvény középpontjában a hímzés áll. Több mint tíz ország mesterei mutatkoznak be, köztük díszvendégünk: Mongólia is.
Bürokrácia
2017. augusztus 11. 10:59
A 2010-es 5700 ember után már közel 10 ezer főt foglalkoztatnak a különböző minisztériumok – több tárca is megduplázta dolgozói számát, a Miniszterelnökségen pedig már több mint tizenötszörös a növekedés.
HALadás
2017. március 11. 10:57
Az étkezési és a telepítési célú hal áfájának csökkentését kezdeményezi a Földművelésügyi Minisztérium, mivel az szerintük fehérítené az ágazatot és serkentené a halfogyasztást.
2017. március 1. 10:50
A madárinfluenza Magyarországon eddig 233 állattartó telepet fertőzött meg, ami miatt 3,2 millió baromfit kellett kényszerből leölni és megsemmisíteni – mondta Bognár Lajos országos főállatorvos A madárinfluenza első tanulságairól tartott szakmai fórumon.
2017. február 16. 10:37
Magyarországon is végzett a NÉBIH olyan vizsgálatot, amely ugyanolyan, vagy nagyon hasonló ausztriai és magyarországi termékeket hasonlított össze. Az eredmény ugyanaz, mint Szlovákiában: a magyarországi termékek rosszabb minőségűek, mint amiket Ausztriában forgalmaznak – írja a Magyar Idők.
Mandiner.család
2017. február 8. 23:12
Izgalmas és tanulságos megmérettetésre várja a közétkeztető konyhák csapatait a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége. A „Közétkeztetési Szakácsverseny 2017-2018” témája a „tavaszváró ételek a hagyomány és a megújulás jegyében”. A nevezéseket április 18-ig fogadja a NÉBIH - közölte oldalán a hivatal.
Mandiner.bor
2016. november 17. 17:32
A növényegészségügyi hatóságok magas színvonalú szakmai munkája megalapozott döntéseket eredményez, ami a badacsonyi borvidék és az ottani termelők érdekeit szolgálja.
Mandiner.bor
2016. november 16. 19:03
Az idén több mint 13 ezer szakmai látogatót várnak a Krakkói Vásárközpont borászati szakkiállítására, az Enoexpo-ra, amelynek idei díszvendége Magyarország.
Mandiner.bor
2016. november 5. 12:13
Hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a nem művelt szőlőültetvények ügyében az Országgyűlés előtt lévő bortörvény-módosítás, egyebek mellett az összes nem művelt ültetvény kivágattatható a tulajdonos költségére, ha felszólítás és bírság ellenére sem gondoskodik a műveléséről.
Mandiner.bor
2016. október 16. 12:51
A kormány célja, hogy 2020-ra 350 ezer hektárra, a mostaninak a duplájára növekedjen a biogazdálkodással foglalkozó területek nagysága. Most a mezőgazdasági területek 2,5 százaléka bioterület.
Happy Parlag
2016. október 13. 17:06
A sok csapadék és az időnkénti kiemelkedő meleg nagyon kedvezett a parlagfű kelésének és csírázásának az idén.
Mandiner.bor
2016. szeptember 26. 15:49
Egyre többen inkább építési övezetté minősíttetik földjeiket, ahelyett, hogy a szőlőket újítanák meg. Ez azzal fenyeget, hogy eltűnhet a balatoni szőlő nagy része.
2016. szeptember 13. 15:04
Sallai Róbert Benedek nem a magyar politika Harry Pottere, hanem az LMP dementora. Amerre jár, kiszívja a levegőből a békét, a jogos elégedettséget és bizakodást, és a magyar gazdák elismerést érdemlő mezőgazdasági teljesítményéből fakadó örömöt.
Mandiner.bor
In vino veritas
2016. augusztus 26. 16:15
Mi Magyarország szerepe a globális borpiacon? Kell-e az összefogás? Kell-e ennyi ültetvény? Milyen gondokat okoz a borszakmában a munkaerőhiány? A nemzeti borstratégia első változatáról tartott nyilvános vitán jártunk, ahol ezekről a kérdésekről mind szó volt.

összesen: 97 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó