emlékezet

2019. október 1. 11:40
„Évszázadok óta jelen van a magyar közgondolkodásban és a néplélekben a »jó kuruc–rossz labanc« felosztás; csak az a jó magyar hazafi, akinek Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi vagy Kossuth a példaképe, de aki rajtuk kívül is merít, vagy fel meri emlegetni a Habsburgokat is, az már mindjárt gyanús vagy áruló” – mondja Komiszár Dénes történész a Mandinernek. A szakértőt a Habsburg-emlékezet magyarországi viszontagságairól és torzulásairól kérdeztük.
2019. szeptember 15. 19:53
Senki sem tudja, hogyan élhetett igazán ezzel a családi és történelmi múlttal a most elhunyt Rajk László.
2019. szeptember 5. 15:21
Kornis Gyula, Klebelsberg jobbkeze tudta, hogy a nemzeti gondolat a trianoni diktátum után minden addiginál fontosabbá válik a megmaradás miatt.
2019. augusztus 13. 14:46
Százhetven éve tette le a maradék magyar sereg a fegyvert Világosnál. Fent pedig veterán honvédek előző századfordulós arcai láthatók. Emlékezzünk rájuk!
2019. július 30. 20:24
2014-ben Szalay-Berzeviczy Attila több éves munkába és világ körüli utazásokba kezdett. A közgazdász-bankár és fotóművész az elmúlt években felkereste az I. világháború számos ismert és ismeretlen helyszínét, amiből egy különleges, nagyszabású könyv születik mind a magyar, mind a nemzetközi olvasók számára. Interjúnk!
2019. július 23. 10:13
Szerencsére több a hősünk, a példaképünk, a hazafink, mint ahányan a nemzet árulói vannak.
2019. július 3. 21:49
Égi Tamás személyében egy igaz barátot, családja egy édesapát, férjet, leendő nagyapát, fehérváriként pedig egy remek városvezetőt veszítettünk el ma!
2019. július 1. 10:26
Az elmúlt tíz- húsz évünk tele van félrevezető történelmi tanulságokra vonatkozó epizódokkal. Interjú.
2019. június 30. 20:45
Németh Géza lelkész egyike volt azoknak, akik nem alkudtak meg a régi rendszer adta helyzettel.
2019. június 22. 8:09
Ötven éve hunyt el Tersánszky Józsi Jenő, a rendszereken kívül maradó, ideológiáktól tartózkodó, bohém városi író, akit a kommunisták a gyermekirodalomba száműztek. Portrénk egy független szellemről.
Szomszédság
2019. június 8. 12:57
„Se nem európai, se nem békés. Ezzel kést szúrtak Szlovénia szívébe” – mondta Marjan Sarec a Trianon-megemlékezésre
Emlékezet
2019. június 7. 9:54
A Rákosi-korszak egyik legsötétebb epizódja volt, amikor koncepciós perben hazaárulásért, fegyveres és csoportos határsértésért ítélték halálra Szűcs Sándor válogatott labdarúgót.
2019. június 5. 23:07
Cipeled hűséggel határon túl és határon innen, mint emigránsok az álomképeket.
2019. június 4. 19:28
Ha nyertesei akarunk lenni a 21. századnak, akkor nem alakíthatjuk folyton-folyvást a sírva zúgolódó, passzív és gyenge szerepét. Emlékeznünk kell, de mindig hozzáfűzve, hogy ennek ellenére is győzni fogunk.
2019. június 3. 13:30
Harminc éve kezdődtek a Tienanmen téri vérengzések Pekingben.
2019. április 28. 8:58
Nemzeti emlékezetünk az elmúlt évszázadban teljesen összekuszálódott. Rendezni kell emlékezetvitáinkat, de arra is gondolnunk kell: ha kizárólag a múltra fókuszálva keressük önigazolásunkat, az gátolja a jövőről való szabad gondolkodást.
2019. április 8. 16:40
Szerencsés D. Márton tagadná azt, amit a tudomány ma már tényként vesz: hogy a tömeges traumának transzgenerációs utóhatásai vannak?
2019. április 8. 16:37
A zsidóságnak önmagára, saját erőviszonyosságaira, szellemi és intellektuális kapacitásának kihasználására kell koncentrálnia, hogy túlélje az előttünk álló évszázadot.

összesen: 189 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó