ellenzék

2019. január 12. 10:56
A pár emberből álló kormányzat azt erőltet rá több millió emberre, amit csak akar. Interjú.
2019. január 12. 10:21
Ma igenis szükség van rombolásra, szükség van a túlzásokra, a destruktív szenvedélyeinkre.
2019. január 11. 20:44
Orbán valódi kérdéseket kapott a sajtótól!
2019. január 11. 17:42
Ezt követeli a haladó erők összefogása, és a röhögni vágyó jobboldali tömeg.
2019. január 11. 12:02
Pedig most megmutathatták volna, hogy micsoda talpraesett oknyomozók és újságírók ők.
2019. január 11. 10:50
Ketten mentek be előttem, és a lábamat még be tudtam tenni; hozzáadódott az én érkező lendületem. Interjú.
Túlóratörvény
2019. január 11. 10:25
A túlóraszabályozás kritikájával kezdték, de végül a rájuk akaszkodó ellenzéki politikusokat kezdték szidni szakszervezetisek az Új Egyenlőség folyóirat vitaestjén. „Az, hogy az ellenzéki pártok megjelennek, és a saját sleppjük ott van körülöttük, ez számomra gusztustalan. Ne jöjjenek oda, miért jönnek oda? Jöjjön oda akkor is, amikor ő van kormányon és baj van” – fejtette ki a Mercedes-gyár szakszervezetise. Tudósításunk a vitaestről, ahol azt is többen elismerték: vannak olyan dolgozók, akik nagyon is szeretnének sokat túlórázni és ezzel többet keresni.
2019. január 10. 19:56
Az újpesti Fidelitas ügyvezető alelnöke szerint az ellenzék csak „erőszakosan és bohóckodással" tudja felhívni magára a figyelmet.
2019. január 10. 19:20
Az LMP pártalapítványának folyóiratbemutató estjén a jelenlegi hazai politikai rendszert elemezte két politológus: Szűcs Zoltán Gábor és Filippov Gábor.
2019. január 10. 16:59
Tisztelt ellenzéki képviselők: nevetségessé tették magukat a tudatlanságukkal!
2019. január 10. 16:46
Sok mindennel lehet vádolni az ellenzéket, de azzal nem, hogy nem képesek hétről hétre újabb baromsággal előállni.
2019. január 10. 14:10
Vajon elsüllyeszthető-e a magyar polgári összefogás, amelyet a szeretet erejébe vetett hit kovácsolt hatalmas óceánjáróvá?
2019. január 10. 14:01
Az LMP szerint rendkívüli körülmények között nem a valós problémákról beszélt a magyar kormányfő csütörtökön.
2019. január 10. 08:39
Lassan belátják, hogy a magyar választópolgár tényleg nem kér belőlük, így törvényes úton sosem fognak hatalomra kerülni.
2019. január 9. 17:37
Az ország kirablását, a jogtiprást, a média monopolizálását ilyen mértékben és ilyen pofátlanul a Jobbik által elvetett nyugati világrenden belül sehol nem lehet véghez vinni.
2019. január 9. 16:27
Nekünk ebben a pillanatban nem a 2006-os, mára bukott hatalommal kell küzdenünk, hanem a jelenlegivel, és egy időre felül kell emelkedni a múltbéli sérelmeken.
2019. január 9. 15:03
A magyar jövő nem azon múlik, hogy az EP választáson le lehet-e nyomni fél százalékkal a kormánypártot.

összesen: 557 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó