Egyesült Arab Emirátusok

2019. augusztus 13. 21:52
Az iráni külügyminiszter korábban azt mondta: „ha az Egyesült Államok tengeri közlekedésbiztonságot akar, akkor fel kellene hagynia destabilizáló viselkedésével”.
2019. július 25. 11:31
Trump az iráni fenyegetésre hivatkozva indokolta a sürgős döntést.
2018. szeptember 26. 09:25
Fazza herceg nagy állatbarát.
2018. január 3. 21:32
„A fizetésünk nem elég, hogy megéljünk” – mondják a szaúd-arábiaiak.
2017. október 19. 18:02
Ami történt: közös szégyen. Köszönök és sajnálok mindent, Herr Storck!
Ráúszás
2017. július 14. 10:46
Nem azért hoztunk hatalmas áldozatokat azzal, hogy 2021 helyett 2017-ben rendezünk vizes vb-t, hogy aztán a létesítményeink üresen álljanak – hangsúlyozta Gyárfás Tamás. A FINA alelnöke ezért úgy döntött: ha július 17-én nem Budapestnek adja a FINA Büro a 2024-es rövidpályás vb-t, lemond.
2015. december 31. 11:30
Amerikai lapértesülések szerint Barack Obama kormányzata nemzetközi vállalatokat és magánszemélyeket érintő új szankciókat készít elő Irán ellen, amiért az nem hagy fel ballisztikusrakéta-fejlesztési programjával. Amerikai tisztviselők szerint ehhez a júliusi atommegállapodás értelmében az USA pénzügyminisztériumának joga van.
2015. november 16. 18:42
Kitartásra kérte a franciákat Francois Hollande hétfőn a francia kongresszus előtt elmondott beszédében Versailles–ban. A francia államfő kijelentette: erősíteni fogják a katonai műveleteket az Iszlám állam ellen és az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását is indítványozza.
2015. március 26. 18:37
Jemeni katonai célpontokat bombázott Szaúd-Arábia az ország síita lázadói ellen felállt nemzetközi koalíció élén. Az jemeni lázadók helyzetét repülőtéri sztrájk nehezíti, egyiptomi források szerint pedig folytatódik a beavatkozás, amelyet Irán ellenez.
Erőszak
2014. december 4. 18:11
Halálra szúrt egy 47 éves, magyar származású amerikai óvónőt egy burqát viselő személy egy plázában Abu Dhabiban, az Egyesült Arab Emirátusokban. A helyi amerikaiakat korábban dzsihadisták fenyegették.
2014. szeptember 13. 15:08
Az Egyiptomban betiltott Muzulmán Testvériség számos vezetőjének menedéket nyújtó Katar váratlanul kiutasította az országból az iszlamista szervezetnek és közvetlen környezetének több befolyásos tagját - jelentette szombaton az egyiptomi sajtó.
2014. augusztus 26. 06:56
Az Egyesült Arab Emírségek harci gépei egyiptomi területről egy hét leforgása alatt titokban két ízben is csapást mértek a Tripoli bevételéért az iszlamista oldalon harcoló milíciákra – közölte négy vezető amerikai kormánytisztviselőre hivatkozva helyi idő szerint hétfőn internetes kiadásában a The New York Times.
2014. február 22. 14:45
Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek Ukrajnából, azonban egyre többen nyilatkozzák azt, hogy Viktor Janukovics elnök lemond és elhagyja Ukrajnát, többek között egy ellenzéki parlamenti vezető is. Az elnök abban a nyilatkozatában, amiben a lemondását várták azonban puccsnak nevezte az eseményeket.
2013. május 30. 15:08
A következő években is folytatni kell a keleti nyitás politikáját Szijjártó Péter szerint. Úgy véli, az eddigi eredmények mutatják, a kormány helyesen döntött, amikor a gazdasági növekedés előtt álló keleti országokkal fűzte szorosabbra az együttműködést.
2012. február 23. 21:08
Göncz Árpád államfő 1995-ben tett látogatása óta nem járt magyar közjogi méltóság az Egyesült Arab Emirátusokban. Ezt a hiányt szeretné most bepótolni – jelezte Kövér László Dubajban tárgyalópartnerének, Mohammad Ahmad Al-Murrnak.
2011. március 15. 15:02
Szaúdi és Emírségek-beli fegyveresek segítik a bahreini királyt a felkelők elleni harcban. Az USA és Irán figyelmeztetik a közbelépőket. A király utasította a fegyveres erők parancsnokát, hogy állítsa helyre a rendet, bevonva a hadsereget, a rendőrség alakulatait, a nemzeti gárda egységeit és minden más erőt, amennyiben az szükségesnek bizonyul.