díjátadó

2019. augusztus 19. 13:12
Nincs még egy nemzet, amelynek uralkodóháza annyi szentet adott volna a katolikus egyháznak, mint az Árpád-ház – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
2019. április 22. 10:48
Soros szerint Orbán Viktor kormánya szupergonoszt csinált belőle, aki a keresztény magyar identitás elpusztítására törekszik.
Gránit Oroszlánok
2017. december 19. 11:30
Először adták át a Gránit Oroszlán Példakép díjakat december 15-én este Budapesten a Férfiak Klubja szervezésében. Az elismerést olyan férfiak (apák, pedagógusok, mesterek és közszereplők) vehették át, akik a férfias értékeket képviselik, és valódi példaképként szolgálhatnak a XXI. századi férfiak számára. Tudósításunk.
2017. augusztus 28. 10:34
Az MTV zenei díjátadóján idén is politizáltak és kiálltak elveik mellett a művészek.
Mandiner.fesztivál
2017. február 13. 9:38
Adele a legjobb popzenei albumért kapott Grammy átvétele után azt mondta: nem fogadhatja el, az ő életében pedig Beyoncé számít az igazi művésznek.
2016. március 11. 19:51
Az állami kitüntetések átadóján az emberi erőforrások minisztere arról beszélt: ha a nemzet érdekérvényesítése miatt szükséges, vállaljuk a harcot, a konfliktusokat, ugyanakkor készen állunk mindenkivel együttműködni, aki a kölcsönös tisztelet és értékek jegyében a kölcsönös előnyök és közös érdekek mentén hajlandó dolgozni velünk.
2015. január 29. 11:45
Biológiai, csillagászati és asztrofizikai, filozófiai, fizikai, földrajzi, informatikai, kémiai és matematikai diákolimpián eredményes tanulókat díjazott a miniszterelnök, aki beszédében arra is utalt: nem földtől elrugaszkodott az a gondolat, hogy éppen közöttük ülhet egy új Neumann János, Szent-Györgyi Albert vagy Rubik Ernő.
2014. augusztus 18. 13:36
A Pesti Vigadóban megtartott ünnepségen több mint százan – köztük művészek, tanárok, orvosok, sportolók, tudósok, újságírók - vehették át a Magyar Érdemrend közép-, tiszti- és lovagkeresztjeit, valamint Magyar Arany, Ezüst és Bronz Érdemkereszteket.
2014. január 23. 21:09
Orbán Viktor szerint „az embernek nem jó egyedül, ezért megalkotta a férfit és a nőt, és ezzel tulajdonképpen létre is hozta a családot”, amelyekre erős országot lehet építeni, ha határozott értékrenddel bírnak. Orbán úgy gondolja, hogy a teremtés törvényének megfelelő a család alkotmányos fogalma.
Mandiner.média
2012. december 6. 21:16
Első alkalommal adta át a Média a Tehetségekért Díjakat csütörtökön a Mol Új Európa Alapítványa olyan újságíróknak, akik a sport, a tudomány és a kultúra területén tevékenykedő fiatal tehetségeket mutatták be munkáikban.
Mandiner.fesztivál
2012. november 13. 9:45
Justin Bieber és Taylor Swift az MTV díjátadó gáláján egyaránt 3-3 díjat vehetett át, ám az este fénypontja a pár hónapja a semmiből feltűnt koreai előadó, Psy volt: show-jában még David Hasselhoff is szerepelt.
Mandiner.média
2012. szeptember 21. 9:16
Nagyon fontos, hogy megmutassuk a négy-öt legjobb munkát, és azok jó esetben rövidlistára tudnak kerülni, és egy-két díjat el lehet velük csípni.
2012. május 10. 14:53
Meglapogatták a vállát annak a testületnek, aminek az a dolga, hogy a DJ-ket hivatásszerűen vegzálja.
Mandiner.média
2012. március 24. 11:42
A XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitója után a „fotográfusok ünnepén” a Magyar Sajtófotó Pályázat díjait is átadták. Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus arról beszélt: a szakma képviselői egyre nehezebb körülmények között dolgoznak.
Mandiner.média
2012. március 16. 10:23
Állami és miniszteri kitüntetések átadására is sor került március 15-én, a Magyar Sajtó Napján: az újságírói tevékenység elismerésére alapított Táncsics Mihály-díj mellett Magyar Érdemrend Tisztikereszttel is elismerték a riporteri tevékenységet.
Kovács és Miklósa
2012. március 14. 15:50
Csoóri Sándor kapta szerdán a 17 millió forint jutalommal járó Kossuth Nagydíjat. A köztársasági elnök emellett többek között Kovács Ákos és Demjén Ferenc zenésznek, Reviczky Gábor, Pásztor Erzsi és Piros Ildikó színművésznek, illetve Miklósa Erika operaénekesnek adott át Kossuth-díjat és fejenként 8,5 millió forintot.
Szobor
2012. február 19. 10:15
„Büszke magyar” Fliegauf Bence, aki szombaton elnyerte a Berlinale Ezüst Medve-díját Csak a szél című, a romagyilkosságokat feldolgozó filmjéért. A rendező a díj átvétele után közölte, reméli, hogy a Medve a későbbiekben a film- és a szociális szakma támogatottságát is növeli majd.
2012. február 1. 11:51
Immár második alkalommal osztotta ki a Blikk az Év Embere díjakat. A neves tagokból álló zsűri öt kategóriában választott győztest.

összesen: 20 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó