Bauer Tamás

2016. augusztus 3. 08:41
Önkényuralom gyakorlóival a rendszer ellenzékének nem indokolt beszélő viszonyt fenntartania.
Mandiner.jog
2016. június 20. 09:46
A jelenlegi aránytalan választási rendszer a demokraták számára nagyon kedvezővé válhat akkor, ha nem az ország közös kormányzását tűzik ki maguk elé célul, s ezzel kikerülik a Fidesz által felállított csapdát.
2016. május 21. 17:36
Azon törjük a fejünket évek óta, miként lehetne felszabadulni az orbáni önkényuralom alól. Vannak persze, akik szűkebben értelmezik a feladatot, s kormányváltásról beszélnek.
2015. október 13. 20:30
Árpád már az SZDSZ ügyvivőjeként is politikus volt, azután országgyűlési képviselőként, majd köztársasági elnökként magától értetődően volt az, és akként is viselkedett. Kapott egy szeletnyi hatalmat, és élt is vele.
2015. augusztus 25. 07:52
1989-ben még lelkesen támogattam az SZDSZ négyigenes népszavazását. Miért gondoltam mást 1997-ben és 2007-8-ban, mint 1989-ben, és miért gondolok ma megint mást? Egyszerűen azért, mert 1997-ben és 2007-8-ban demokratikus jogállam volt Magyarországon, 1989-ben még nem volt az, 2015-ben már nincs az.
2015. augusztus 18. 09:12
Ülnek a kis újságjaikban, rádióikban, tévéikben, néznek egymásra, hogy de baromi egy képességekkel áldotta meg őket a Jóisten, mégis mit gondol ez a nép, hogy ők most itten egyik napról a másikra nem lettek élcsapat.
2015. augusztus 5. 13:28
A dolgok jelen állása szerint komoly esély van arra, hogy kétharmados többséggel Orbánt választanák néptribunussá (is).
2015. július 31. 01:26
A csalódott magyar politikafogyasztónak elmesélt orbáni történet, ahogy a januári párizsi sajtótájékoztatón, később a Kossuth rádióban majd legutóbb Tusnádfürdőn előadta, nyílt rasszista uszítás.
2015. június 13. 14:22
Nem kötelessége a magyar államnak megoldani a világ összes baját, s erre kapacitása sincsen. Ha a világ másik felén mások elmulasztják megoldani a saját bajukat, az nem a magyarok problémája.
2015. június 5. 09:11
Ha továbbra sem leszünk képesek megértéssel és nyitottsággal fordulni egymás szenvedéstörténetei felé, a saját hazánkat tesszük tönkre.
2015. június 4. 14:49
Az természetes mindenkinek, hogy segítenünk kell a kárpátaljai magyaroknak, hiszen Ukrajnában háború van. De ugyanígy másoknak, akik háború elől menekülnek. Mikor tartjuk az emberi összetartozás napját?
Feltétel nélküli alapjövedelem
2015. március 28. 16:50
Az „aki nem dolgozik, az ne is egyék” politikája helyett a „mindenki ehessen, hogy dolgozhasson vagy tanulhasson” politikájára van szükség, és ebben segítene az alapjövedelem, ami a megújuló baloldal jövőképe lehet – mondta Scheiring Gábor a PM pártalapítványának konferenciáján, ahol az alapjövedelem méltatása és kritikája mellett a baloldal jövőjéről is vitázott a hazai baloldal néhány nagy neve, TGM-től Babarczy Eszterig. Tudósításunk.
2015. február 3. 08:57
Elemében volt: Merkellel találkozva is a maga szabadságharcát folytatta Brüsszel, vagyis az európai demokráciák ellen.
2015. január 30. 08:28
Amikor azt mondom, hogy a bevándorlás ügyében Orbán azt képviseli – nemcsak Magyarországon, de az Európai Unióban is –, amit a Pegida Németországban, még keveset is mondok.
2015. január 3. 07:40
A körülöttem álldogáló, kifejezetten jól öltözött, 25-55 éves, inkább középosztály középső-felső harmadába tartozó emberek sem tűntek úgy, mint akik arra vágynak, hogy vörös zászlók alatt vonuljanak az „egyenlőségen alapuló társadalomért”.
2014. december 17. 07:07
Tíz év elteltével már jól látható, hogy hova vezet az a politika, amelynek elvi alapja a magyar állam fennhatóságának részleges kiterjesztése a szomszéd országokban élő magyarokra.
2014. november 28. 10:32
Nem a pénztártagok nemtörődömsége, fukarsága, hanem az Orbán-kormány jogtipró intézkedése hozza nehéz helyzetbe a pénztárakat, mégis rajtuk és tagjaikon akarja megtorolni a helyzetet a kormány.
2014. november 15. 10:25
Mindeddig azonban a Fidesz még nem vont le a saját Alaptörvényéből ilyen törvényalkotási következtetést. Ezért mondom, hogy Schiffer Fideszebb a Fidesznél. Ilyesmit eddig emlékezetem szerint csak a Jobbik vetett fel.

összesen: 219 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó