Bauer Tamás

2010. november 15. 10:37
Lendvai tárgyszerűen mutatja be, hogy hogyan lett Orbánból, az egykori polgárpukkasztó alternatív liberálisból régimódi nacionalista.
2010. november 8. 19:43
Mára a Fidesz az önérdekkövető felelőtlenséget tette a magyar pártpolitika normájává.
2010. november 3. 10:19
Az alkotmányosság védelmében tüntetett a Demokratikus Charta Budapesten, Nagy Imre szobra mellett kedden. A Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett demonstráción felszólalt Bauer Tamás, Ungváry Rudolf, és maga a volt kormányfő is.
2010. október 25. 15:52
A Magyar Demokratikus Charta közleményben tiltakozik az ellen, hogy október 23-i ünnepi beszédében Orbán Viktor börtönnel fenyegette Gyurcsány Ferencet. A Bauer Tamás, Debreczeni József, Fleck Zoltán és Vitányi Iván által jegyzett közlemény szerint Orbán és párttársainak hasonló tartalmú kijelentései sértik az Alkotmányt és a demokratikus jogállam lényegét.
2010. október 18. 14:36
A trükközést, amivel Gyurcsány Őszödön szakított, Orbán újrakezdi.
2010. október 2. 11:03
A magára adó demokratikus elkötelezettségű állampolgárnak kötelessége a Fidesz (és természetesen a Jobbik) ellen szavazni. Otthon maradni nem szabad.
2010. szeptember 20. 10:53
Egészséges növekedésre, bővülő foglalkoztatásra Orbán Viktor protekcionista politikájával nincs esély.
2010. szeptember 9. 17:23
Hosszú idő után nyilvánosság elé lép Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő szombaton egy konferencián értékeli az Orbán-kormány száz napját.
2010. szeptember 1. 07:29
Nehezen szánhatja rá magát, akinek jelent még valamit a politika becsülete, hogy az MSZP listájára szavazzon.
2010. augusztus 15. 12:27
Mikor fognak reagálni Európa demokratái – főleg az Európai Néppárt, amelynek a Fidesz is tagja – arra, hogy a Európai Unió egyik tagországában igen rövid időn belül lerombolják a demokráciát? – tette fel a kérdést a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent írásában Bauer Tamás.
2010. augusztus 9. 18:10
Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP minden képviselője megszegte az alkotmányra tett esküjét.
2010. július 23. 10:01
A politikus szerint a kormány az elmúlt 56 napban szétverte a magyar demokrácia ellenpontjait, ez pedig rossz hatással van Magyarország megítélésére. Bauer Tamás leszögezte: a Fidesz politikája árt az ország jövőjének.
2010. június 28. 10:19
Már több, mint 2300 aláírást talált a liberális közgazdász ahhoz a petíciójához, melyben a szocialista politikusok elszámoltatása miatt sír a balliberális értemiség.
2010. június 28. 08:28
A nyilatkozat aláírói kifogásolják, hogy a bűncselekmények miatt való felelősségre vonást a leszámolásra használják fel. Bauer Tamás szerint már több mint 2300-an szignálták a felhívást.
2010. június 27. 15:43
Bauer Tamás elmondta: több mint 2300-an írták alá a Fidesz elszámoltatási kampánya elleni tiltakozó felhívást - köztük politikusok, tudósok, írók, újságírók.
2010. június 21. 10:14
Nem azok a demokrácia-ellenesek, akiket Bauer Tamás vádol, hanem az ő felfogása demokrácia-ellenes.
2010. június 20. 11:34
Hogy is mondta Orbán Viktor? „Egyszer kell nyernünk, de nagyon.” Ehhez kellett.
2010. június 10. 11:55
Kettős állampolgárság mint a kisebbségi kérdés kezelése azonban csak a Balkánon van.

összesen: 221 db | 18 db/oldal

első vissza 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 következő utolsó