Bartók Béla

Nép, zene, tánc
2019. március 17. 08:46
„Egész Európa liheg és kapkod, hogy van-e identitása, mi viszont sok szép dolgot megőriztünk az európai identitásalakító anyagokból” – mondja Sebő Ferenc a Mandinernek. A táncházmozgalom egyik atyjaként ismert énekes, dalszerző, népzenekutató, a Felszállott a páva zsűrijének elnöke a néptánc jövőjéről, a hagyomány megtartásáról, a magyar táncház európai hatásairól és a Páváról is beszélt nekünk. Mint mondja: „Sikeres ez a negyven év: nem tudom, a gazdaság vagy a politika területén sikerült-e ennyi eredményt összehozni, mint nekünk a táncházmozgalommal”. Nagyinterjúnk.
Hodorog András Amerikában
2019. január 24. 13:20
Moldvai magyar furulyásra kíváncsi a világ legfontosabb zenei műhelyei közül két amerikai egyetem. Hodorog András látogatása arra is alkalmat teremt majd, hogy az úttörő magyar módszerekkel megismertessék az amerikai diákokat. A látogatásról a szervező népzenész és népzenekutató, Salamon Soma beszélt a Mandinernek.
Bartók Világverseny
2018. november 17. 18:13
„Nem kell magyarázni a világnak, ki volt Bartók Béla” – mondja büszkén Fekete Gyula, a Zeneakadémia tanszékvezetője. A Bartók Világverseny keretein belül több mint 200 Bartók ihlette zenemű érkezett be magyar és nemzetközi nemzetközi zeneszerzőktől, ebből pedig hat művet elő is adnak november 25-én a Zeneakadémián.
2018. augusztus 16. 12:37
Hogy mi a jó, haladó hagyomány, azt a Heller elképesztő ámokfutását lelkes alákérdezéssel bátorító és leközlő Krytyka Polityczna tisztán fogalmazta meg.
2018. május 22. 12:08
A darab a férfi-nő kapcsolatról, a lélek rejtelmeiről és szenvedéseiről szól.
Művészeti nyomozás
2018. február 24. 09:37
A Magyar Nemzeti Galériába került Berény Róbert remekműve, egy portré, amit barátjáról, Weiner Leó zeneszerzőről készített. Hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy magyar múzeum nyilvános árverésen vásárolt festményt közgyűjteménybe. A Mandiner Barki Gergely művészettörténészt kérdezte a kép jelentőségéről, a Nyolcak csoport nemzetközi elismertségéről, valamint Barki személyes kultúrmissziójáról: a huszadik század eleji, elveszett magyar művek felkutatásáról.
2018. január 21. 16:01
A rangos irodalmi-művészeti elismerést a magyar kultúra napjának alkalmából adták át.
Batta András és Horn Márton
2017. március 28. 12:25
Hiába hitelesítette a választási bizottság az LMP népszavazási kérdését a Liget beépíthetőségéről, a Magyar Zene Háza fel fog épülni – Batta András és Horn Márton, a zeneházat tervező munkacsoport vezetői legalábbis biztosak ebben. A háznak egyébként már épülnie kellene, de még mindig nincs meg a kivitelező. Hogy az öt pályázó között van-e Mészáros Lőrinc, arra nem kaptunk választ, minden másra viszont igen. Tényleg egyedülálló zenei csodák palotája készül, amelynek tervezése során a komolyzenész Batta felfedezte magának David Bowie-t. A Zeneakadémia volt rektorát, a magyar komolyzenei élet fontos háttéremberét a Nemzeti Filharmonikusok körüli botrányról is kérdeztük. Szerinte nem kell mindig demokratikusan dönteni. Interjú.
Mandiner.család
2017. március 7. 14:17
Ötödik alkalommal rendezik meg a Füredi Tavaszi Fesztivált, az öt napon át tartó rendezvény az 1848-1849-es forradalom és a balatoni vitorlázás évfordulójának jegyében várja a családokat március 15-től - tájékoztatta az MTI-t a rendezvény szervezője.
Mandiner.család
2016. december 17. 17:00
A Budapesti Román Kulturális Intézet székházában ünnepi kolindakoncertet tart a gyulai Pro Musica kórus, amelynek művészeti vezetője Ştefan Oroian képzőművész. A gyulai Pro Musica kórus Adrian Ştefan Bugyi aradi karvezető vezényletével hagyományos romániai és magyarországi karácsonyi dalokat, valamint Bartók Béla által gyűjtött román kolindákat fog előadni. A Pro Musica Kórust az Aradi Állami Filharmónia volt igazgatója, Gheorghe Flueraş karmester alapította 1991. novemberében; több mint két évtizedes fennállása során számos hazai és külföldi koncerten, valamint görögországi, magyarországi és romániai kórusfesztiválon lépett fel. Több éven keresztül a kórus szervezésében jött létre a gyulai „Viva la Musica" világi és egyházzenei fesztivál. 2003-ban a város önkormányzata „Gyula város művelődéséért" díjjal ismerte el a kórus munkásságát;2006-ban az Orsovai Kolindafesztiválon elnyerte az aranyérmet. 2011-ben a Nemzetiségi Gálán „Pro Cultura Minoritatum Hungariae"-díjjal jutalmazták a kórus eddigi munkásságát. 2012. április 27-29. között a Pro Musica Kórus nagy sikerrel lépett fel a XX. Lugosi Ion Vidu Nemzetközi Kórustalálkozón. BELÉPÉS: díjtalan HELYSZÍN: 1146 Budapest, Izsó u. 5.
2016. november 6. 22:17
Az 1995-ös felvételen az Orchestra Della Svizzera Italiana kíséri Kocsis Zoltánt. A művész vasárnap délután, hatvannégy évesen hunyt el.
Mandiner.fesztivál
Áramot vezetni Bartók Bélába
2016. október 17. 08:56
„A jogkorlátozást borzasztóan igazságtalannak éreztem. Nem azért, mert ne akarnék fizetni az örökösöknek, hanem mert a zéró tolerancia elvét alkalmazták, gyakorlatilag tilos volt feldolgozni Bartókot” – meséli a gitáros, zeneszerző, zenekarvezető Párniczky András, aki amint lehetett, feldolgozta Bartók Béla zenéjét, coltrane-i alapokon. Miközben zenekara, a zsidó gyökerekből táplálkozó, idén 15 éves Nigun csodás kritikákat kap új lemezére, Párniczky Quartet néven két jazz-szupersztárral vezetnek áramot Bartók Bélába csütörtök este a Müpában. Interjúnk, amiben minden idők legrabbinikusabb interjú-válaszát is megkaptuk Párniczkytől.
Mandiner.fesztivál
2016. május 18. 16:30
A népzene nem csak falun életképes, hanem városon is, vallja a Buda Folk Band. Mint Sündi mondja: ugyanolyan fiatalok ők, mint a többiek, csak több időt fordítottak Bartók Béla gyűjtéseire.
Mandiner.fesztivál
2016. április 8. 16:45
Nyugat-Európában nincsen állami szintű néptáncmozgalom, de ahol van, ott sem kortárs színpadi művészetként valósul meg, hanem a show, a revü és a birodalmi kultúra világaként. Interjú.
Hagyományok Háza
2016. február 8. 10:05
Borzasztóan kevés pénzért dolgoznak az első Orbán-kormány által létrehozott, idén 15 éves Hagyományok Házában olyanok, akiknek szívügyük a néphagyomány továbbadása – mondja a Mandinernek Kelemen László, a Lázár-féle bürokráciacsökkentési terv listáján is megtalálható intézmény igazgatója, aki az intézményt regionális hálózattá bővítené. A „Háhá” egyes programjai olyan népszerűek, hogy máshol kell helyiséget bérelni a megtartásukhoz. Kelemen rámutat: a hagyomány élő átadásához szükség van ilyen intézményre, amit a Felszállott a páva sikere is bizonyít. Interjú.
Mandiner.történelem
2016. január 31. 16:40
Ma már persze se úr, se paraszt nincs, a nagy középosztály-massza uralja a társadalmat. De csak velünk maradtak az arisztokratikus és a paraszti műveltség hagyományai, elemei, amelyeket éltethetünk, használhatunk.
2016. január 11. 20:00
Az államfő a diplomáciai testület hagyományos újévi fogadásán elmondott beszédében azt hangsúlyozta: sem közömbösség, sem igazodási kényszer, sem külső elvárások vagy múló divat okán nem rombolhatjuk le létünk alapját: a szüleinktől kapott tanítást, hitünket, nemzeti önazonosságunkat, összetartozásunk tudatát.
Mandiner.keresztény
2015. december 9. 15:32
A családok ellehetetlenítése az, ami miatt nincs elég gyermek, nincsenek meg a megfelelő családi kötődések, ami miatt sok a divatos szóval mondott „szingli”. Interjú.

összesen: 31 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó