Hiába erőlködik az MSZP, úgy tűnik, közös EP-listának túros a háta

A mandátummaximalizálás tekintetében hiába érvelnek racionálisan és logikusan a szocialisták, nagyon úgy tűnik, ebből jövőre nem lesz semmi.

A mandátummaximalizálás tekintetében hiába érvelnek racionálisan és logikusan a szocialisták, nagyon úgy tűnik, ebből jövőre nem lesz semmi.
A DK elnöke éppen tavaly ilyenkor mondta a Partizánban, hogy egy éven belül eladják az Apró-villát, a határidő tehát letelt.
A lila pártnak nem nagyon sikerült vidéki bázisokat szerezni, a fővároson kívül főleg csak a vármegyeszékhelyeken és néhány nagyobb városban vannak jelen, de Nógrádban egyáltalán nem.
A régi-új szocialista politikus-megmondóember szerint megzsarolták Dobos Józsefet, azért távozik, ő azonban ezt tagadta a Mandinernek, azt állítja, elege lett a belpolitikából.
Az esemény szervezői „a legjobb dolog a héten” címmel írnak az LMBTQ-felvonulásról, a fideszes parlamenti képviselő szükségtelen provokációnak tartja.
Szanyi Tibor szerint az árnyékkormány eddigi teljesítménye közel nulla. De Jakab Péternek sincs sokkal jobb véleménye a különös formációról.
A DK árnyékminisztere az ATV Start című műsorában először kijelentette, alapvetően nincs baj a megvétellel, majd homlokegyenest eltérő véleményt mondott, s ezzel a riporter sem tudott mit kezdeni.
A DK és a Momentum letarolja Budapestet, több MSZP-s nem szívesen vállalja fel a pártját.
Ha nem jön be a szocialisták kétségbeesett terve, és nem állítanak közös EP-listát az ellenzéki pártok, az az MSZP végét jelentheti, hiszen minimális esélyük van arra, hogy mandátumot szerezzenek.
A DK hosszú hetek óta a Facebookon számol be az egyéves tevékenységéről, a posztok tele vannak önimádattal és önfényezéssel, de az is kiderül belőlük, miért ők a legerősebbek az ellenzéki oldalon.
A katasztrofálisan álló LMP, Párbeszéd, Jobbik és az MSZP egyre elkeseredettebb és egyre reménytelenebb kísérleteket tesz arra, hogy úgy tűnjön, velük még érdemes számolni.
Sokan nem is válaszoltak a Mandiner kérdésére, hogy részt vesznek-e rajta, Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke azonban konstruktív beszélgetéseket vár.
Van, amiért csaknem egymilliárd forintot kérnek Karácsonyék, de lehajolnak az apróért is, egy raktár, valamint egy tároló már nettó 6,75 millió forintért is elvihető.
A nagysikerű passzivistatáborban kecskét fejtek, sajtot készítettek, felújítottak, feminista focimeccset tartottak, a kedvüket csak az árnyékolta be, hogy Cher megint nem ment el.
Kicsit hideg, kicsit távoli, de a lengyeleké egy hangulatos északi tengerpart. Országaink politikai vitáiból semmit nem érez az egyszeri magyar utazó, aki bejárja a mai Lengyelországot.
A szürke, sivár, nyomasztó, fullasztó keletről felüdülés volt átmenni a rendezett, vidám, élettel teli, nyüzsgő, színes, jól érzékelhetően sokkal gazdagabb, szabadabb nyugatra.
Nem valószínű, hogy a kilencéves gyerekekre akarta hárítani az apa az állat lelövését – s közben ő követte el a bűncselekményt –, mert így két másik bűncselekménnyel is meggyanúsítható volna.
Szanyi Tibor szerint lehet, hogy az LMP volt társelnöke ki akar lépni az EU-ból, ő nem szeretne, a tagdíj nem fizetése ugyanis ezt jelentené.
Templom tűnt fel az égen, Krisztus vérét találhatták meg a korporálén, magyar fiataloknak jelent meg a Szűzanya – ha nem is minden nap, de rendszeresen jelennek meg a médiában ilyen, „csodákról” beszámoló hírek.
Kövesse a Facebookon!