Brit szaklap: Szoboszlai igazi „hűha-pillanatot” szerzett a Liverpoolnak

2023. október 02. 08:16

Az angol szaklap a Liverpool egykori legendás csapatkapitányához hasonlította Szoboszlait.

2023. október 02. 08:16
Andrew ROBERTSON; SZOBOSZLAI Dominik

Múlt hét szerda este Szoboszlai győzelemre segítette a Liverpoolt a Leicester City ellen, így a csapat így a Carabao Kupa negyedik fordulójába jutott. Szoboszlai Dominik és az egyikori Liverpool csapatkapitányának, Stecven Gerrardnak a technikája között pedig nyilvánvaló párhuzamok vannak – írta meg a The Athletic.

Szoboszlai a Gerrard által ikonikussá tett 8-as számú mezt viseli, ami persze még nem ad alapot az összehasonlításra, de a lap szerint Gerrard egy olyan játékos volt, akit Szoboszlai fiatalon tisztelt, és minden bizonnyal róla mintázza akciójátékát.

A The Athletic cikke kiemeli, hogy komoly hasonlóság van a két játékos rúgótechnikájában, a lövés pillanatában mindketten

kissé leggörnyedt fejjel, befelé hajlított karokkal és labdára szegezett szemekkel állnak a támasztó láb (bal) hegyén.

Valószínűleg nem véletlen, hogy mindkét játékos kiválóan lő nagy távolságból. 

Emellett mind a vezetői képességekben, a védekezés intenzitásában, a sokoldalúságban és a kreativitásban is egyre több hasonlóságot vélnek felfedezni a két játékos között. Annak ellenére, hogy Szoboszlai még csak nemrég kezdte meg pályafutását a Liverpoolban. 

Épp ezért bár biztatóak a jelek, a szaklap arra is kitér, hogy a Liverpool-szurkolóknak nem szabad elragadtatniuk magukat. Szoboszlai karrierje ugyanis még gyerekcipőben jár, és az sem véletlen, hogy Gerrardot mindezidáig lehetetlen volt pótolni, továbbá hogy a

Gerrardhoz hasonlatosnak lenni már önmagában is hatalmas kihívást jelent.

Ezt is ajánljuk a témában

„Go Domi! Go, go!” – óriási megtiszteltetés, saját dalt kapott Szoboszlai a Liverpool szurkolóitól

A szurkolók legújabb szerzeményében a magyar pálinka is szerepel. Szoboszlai úgy tűnik végleg belopta magát a rajongók szívébe.

Nyitókép: Fotó: AFP/Daniel Roland

 

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik