Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Nem lesz fővárosi listája az MDF-nek!

2010. március 24. 18:53

A Fővárosi Választási Bizottság 3:2 arányban elutasította az MDF-lista nyilvántartásba vételét. A párt jogorvoslattal élhet az Országos Választási Bizottságnál, a végső szót a Legfelsőbb Bíróság mondhatja ki.

2010. március 24. 18:53
Az atv.hu úgy tudja, a Fidesz javaslatában arra hivatkozott, hogy az MDF egyéni jelöltjeinek száma nem érte el a nyolcat. Két másik párt is támogatta az indítványt. Az MDF ellenvéleményében arra hivatkozott, hogy Slosár Gábort és Király Zoltánt is nyilvántartásba vette a választási bizottság, így a fővárosban egyéni jelöltjeinek száma Csapody Miklós kilépésével is kilenc.

Az MDF az OVB-hez fordul jogorvoslatért, miután a Fővárosi Választási Bizottság elutasította a párt fővárosi listáját - mondta Kajdi József, az MDF szakpolitikai kabinetvezetője. Kajdi megerősítette: a Fővárosi Választási Bizottság (szerda esti ülésén 3:2 arányban utasította el az MDF fővárosi területi listájának nyilvántartásba vételét. Azt mondta, az elutasítást a fideszes delegált javasolta. A fideszes delegált javaslatát a jobbikos és a szocialista delegált is támogatta - tette hozzá.
Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lastres
2010. március 25. 13:15
"A szavazópolgárok egy része nem adja ajánlószelvényét, mert hiszi - sőt, biztosan tudja! - , hogy az ajánlásnak nyoma marad a gépezetben" És mennyire igaza van! Márha az MDF-nek adja. Szerinted hogyan került Herényi Károly cédulái közé kettő, rég elhalt (2003, 2007) állampolgár ajánlása? http://www.jozsefvaros.hu/dokumentumok/056_a_10_sz_oevkvb.pdf két lehetőség van: a) valaki megszívatta, és bedobta neki b) üres cédulákat szereztek, majd egy - korábbi kopogtatókról leírt - adatbázisból kitöltötték. És milyen érdekes, hogy idén kettős jelölése szinte mindenkinek csak az MDF-es jelölttel van... Ez az egész ajánlószelvényesdi egy rothadt rendszer, a legdurvább az benne, hogy nem lehet bizonyítani, hogy valaki csalt, vagy csak bepalizták. Tökéletes eszköz a mutyipolitikának.
tevevanegypupu
2010. március 25. 12:00
Ha jol olvastam - bar csak a hazudos HirTv-rol ment a hir az interneten - egy ujabb MDF-es kepviselojelolt (Szabadosi) cedulait talalta a FVB rossznak. Olyannyira, hogy egy gonosz fideszes a rendorseghez fordul, mellekgondolatkent a rossz cedulak miatt, a fo motivacio Bokros Lajos programjanak minden erovel torteno megakadalyozasa.
StG
2010. március 25. 09:00
Az a baj a választási kampányokkal, hogy így a hajrá közeledtével könnyen megfekszi az ember gyomrát. A demokrácia utolsó védőbástyája (mszp) közösen az antidemokratikus erőkkel (fidesz, jobbik - akik maguk részéről szintén a jogállamiság helyreállítását tűzik zászlajukra) elmeszeli az mdf bp-i listáját. Ráadásul az indok - ha valóban ez a tollszínes dolog volt - a szokásos maszatos, homályzónás okoskodás. (Még egy ok, amiért baromság a kopoktatócédulásdi.) Ja, és mielőtt kapok egy zsákra való mínuszt: a fene se kívánja, hogy Ibolyáék bejussanak, de ez annyira kisstílű...
bozgor
2010. március 25. 08:55
Az MDF listáit, jelöltjeit minden eszközzel akadályozzák abban, hogy elindulhassanak. Ide jutottunk. A korábbi választásokhoz képest már így csak mintegy feleannyi a jelölt. A nagyobb pártok letarolták a "nulladik" fordulót, az ajánlószelvény gyűjtést, esélyt sem hagyva a kisebbeknek, az egyéni jelölteknek. Aki mégis átjutott ezen a szűrőn az most mindenféle jogi akadályba ütközik. Vádaskodások. provokációk, megvezetések, hivatali packázások. A független magyar sajtó olyan hangulatot teremt, hogy egyesek komolyan tervezgetik a fizikai inzultus. A szavazópolgárok egy része nem adja ajánlószelvényét, mert hiszi - sőt, biztosan tudja! - , hogy az ajánlásnak nyoma marad a gépezetben és persze nem marad következmények nélkül ajánlása. Demokrácia, magyar módra. Ide jutottunk. Újból neki kell veselkedni, újból alapjaiban kell újjáépíteni az egészet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!