Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Varga Mihály: A vártnál nagyobbat nőhet idén a gazdaság

2019. augusztus 14. 10:18

A második negyedéves növekedés a Pénzügyminisztérium várakozásait is meghaladta.

2019. augusztus 14. 10:18

A magyar gazdaság az év második felében is jól fog teljesíteni, a lendület kitart 2019-ben. Óvatos becslés szerint 4 százalék helyett 4,3-4,4 százalékos lehet a növekedés idén – mondta a pénzügyminiszter a szerdán megjelent legfrissebb GDP-adatokról.

A Központi Statisztikai Hivatal szerdai első becslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Varga Mihály kiemelte, a magyar gazdaság nem veszített a lendületéből, a növekedés a tárca várakozásait is meghaladta. Az előzetes adatok szerint ez a legmagasabb növekedési ütem az egész Európai Unióban – tette hozzá.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. augusztus 14. 14:17
Tavaly IS, idén IS...
Tatulus
2019. augusztus 14. 14:06
Az összes ballibsi esztelen Orbán-fóbiás most mind bepisil a gyűlölettől! Ezek nem magyarok - ha most egy ballibes kormány kormányozna és hasonló eredményeket mutatna fel, kétségtelenül nem lennék rossz véleménnyel róluk, ezek viszont megvesznek, ha az országnak jobban megy, mint ők gondolják! (Bár nyilvánvaló, hogy ballibsi kormányzat képtelen jól kormányozni - legalábbis idehaza. A mieink annyira ostobák és alkalmatlanok a vezetésre, hogy ennek már Európa-szerte fel kellett volna tűnnie - nyilván csak a haverjaik szolidaritása a gátja ennek)
Kanóc
2019. augusztus 14. 13:46
GDP-menekültek országa. :))
küllő
2019. augusztus 14. 12:52
"... Ennyire tehetségtelen, alkalmatlan kormánya még nem volt az országnak. Ellenzékben elhitették, hogy készenlétben állnak a zsenik a tudatlan posztkomcsik helyett. Lebénították a kormányokat a lekicsinylő, becsmérlő és nagyképű szövegeikkel. Aztán kiderült, hogy a zsenik nem tudnak számolni, fogalmuk sincs, hogyan kell egy országot vezetni. Csak lopni tudnak és hazudni, rombolni és pusztítani, közben a saját zsebeiket megtömni. Lejáratnak bennünket, szégyen magyarnak lenni, lassan közmegvetés tárgyai leszünk miattuk. Ilyen gyalázatos híre még soha nem volt a magyaroknak, mert ezzel a sötét társasággal azonosítanak bennünket, és mi ezt szó nélkül hagyjuk. Piros pötty van a fenekükön, pávatoll áll ki belőle, nem tudják, ha Kósa mond valamit Debrecenben, attól a tőzsde megmozdul Londonban. Ezek akarják a 21. században a maguk képre formálni a világot. Európa közepén minden ellenállás nélkül tudnak tönkretenni és felszámolni egy országot. A butaságot unortodoxiának nevezik, a diktatúrát demokráciának, a lopást megvédésnek, a veszteséget nyereségnek. Semmi máshoz nem értenek, csak a hazugsághoz: mondd az ellenkezőjét annak, ami van. Ha az ellenzék kormányoz, akkor üvölts, hogy lejáratják Magyarországot, ha már az ENSZ-ben is az Orbán-kormány fasizmusáról beszélnek, mondd azt, hogy a szabadsághoz bátorság kell. A szabad világból való kirugdosást nevezd az igazi szabadságnak.."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!