Peking terrorizmusról, a sajtó színes forradalomról beszél

2019. augusztus 14. 11:33

Miközben a hongkongi utcákon egy törvénytervezet ellen tüntetnek, addig a kínai neten már rendszerváltási kísérletről írnak sokan.

2019. augusztus 14. 11:33

A kínai kormány szerdán ismét a „terrorizmus" szót használta a Hongkongban zajló tüntetések során történt erőszakos cselekmények kapcsán, és a tettesek mielőbbi felelősségre vonását szorgalmazta, miközben a kínai sajtóban a „színes forradalom" kifejezéssel írták le a tiltakozáshullámot.

Hivatalosan lázadók

Hszü Lu-jing, a kínai kormány hongkongi és makaói ügyekért felelős irodájának szóvivője úgy fogalmazott: a hongkongi repülőtéren kedden „lázadók" zaklattak és bántalmaztak egy utast és egy újságírót, akik mindketten Kína szárazföldi részéről érkeztek. Hozzátette: „elítéljük az ehhez hasonló, a terrorizmushoz közelítő cselekményeket, és támogatjuk a hongkongi rendőrséget a tettesek mielőbbi felelősségre vonásában". Hszü nyilatkozatában arra utalt, hogy a hongkongi nemzetközi repülőtéren ötödik napja zajló tüntetésen, kedden tiltakozók egy csoportja elfogott és bántalmazott egy általuk kínai ügynöknek vélt férfit, valamint a Kínai Kommunista Párt szócsövének tartott Global Times című lap egyik újságíróját. 

Az esetet követően a Peking által szigorú ellenőrzés alatt tartott kínai interneten özönleni kezdtek a hongkongi demonstrálókat „lázadóknak" és „terroristáknak" bélyegző bejegyzések. A hónapok óta tartó tüntetéshullámmal szemben kritikus vélemények pedig továbbra is tartják pozíciójukat a kínai Twitterként emlegetett Weibo mikroblog népszerű témái között.

Rendszerhű lap: Okafogyott a kormányzat megdöntése

A Global Times szerdán „A színes forradalom célja, hogy tönkretegye Hongkong jövőjét” címmel jelentetett meg vezércikket, melyben a szerző azt írta: „a tüntetéseket ugyan a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltotta ki, azonban mára a város jogállamiságának könyörtelen lerombolásáról szólnak”. Érvelése szerint a jelenleg Hongkongban zajló megmozdulások a színes forradalom jegyeit hordozzák, hiszen a szélsőséges tüntetők a város megbénítására, valamint a kormányzat és a rendőrség fennhatóságának aláásására törekszenek, miközben követeléseiket már nem a jogrendszer által biztosított keretek között juttatják kifejezésre. 

A szerző azonban rámutatott: míg a színes forradalmak célja világszerte a rendszerváltás volt, Hongkongban a kormányzat megdöntése értelmetlen, mivel Hongkong nem egy ország, mindenkori kormányzatának a kínai központi kormányzat felhatalmazására van szüksége. Úgy fogalmazott: az elmúlt húsz évben színes forradalmon átesett országoknak a hosszan tartó zűrzavar és a gazdasági hanyatlás következményeivel kellett megbirkózniuk, miközben a forradalmakat szító Egyesült Államok és a Nyugat lerázta magáról a felelősséget. A szerző, az eddigi kínai álláspontnak megfelelően továbbá Hongkong gazdasági hanyatlásával riogatott a tüntetések folytatódásának esetére, és a nyugati hatalmak befolyási törekvéseiről értekezett, amelyek célja véleménye szerint a kínai politikai rendszer aláásása. 

Peking kommunikációja ugyan egyre szigorúbb hangnemet üt meg a hétről hétre hevesebbé váló demonstrációk kapcsán, de egyelőre hivatalos forrásból nem erősítették meg azokat az értesüléseket, miszerint a kínai hadsereg bevonását terveznék a rend helyreállítására. Donald Trump amerikai elnök kedden Twitter-üzenetben közölte: az amerikai hírszerzés arról tájékoztatta, hogy a kínai kormány csapatokat küld a hongkongi határhoz.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citra
2019. augusztus 19. 09:33
Kina is olvasta Gene Sharp- hogyan csináljunk forradalmat c. könyvét.
Tatulus
2019. augusztus 14. 15:42
Kétségtelen, a honi olvasó nem érti mi bajuk van a hongkongiaknak? Teljesült a kívánságuk, a törvényt visszavonták, vagy hidegre tették - ez nem tiszta, de a további tüntikézések valódi oka ismeretlen. Hongkong Kína része, szerintem a zavargások egy szintjének átlépése után Kína lépni fog - annak meg nem jósolok jó végét! Eddig (az ominózus törvénytervezet megjelenéséig) minden oké volt? Most törölték, de úgy látszik, ez valamiért nem volt elég! Valakiknek erős érdeke a válság szítása, a balhé keresése! Volt már rá néhány példa!
peter.jordanson
2019. augusztus 14. 15:17
Mindjárt jönnek az elnyomó, illiberális államstruktúráknak tapsikoló, nagyon antikommunista narancsnyikok, akik megmagyarázzák, hogy nem is olyan rossz, ha rendesen odavágnak a mocsok hongkongiaknak, akik természetesen nem akarnak a kommunista kínai parancsuralmi, állampárti elnyomás és igazságszolgáltas alatt élni (naná, húlyék lennének). Ennyit a szélsőségesen etatista, jobboldali trollok kérlelhetelen antikommunizmusáról. Mindent meg lehet magyarázni a fideszkeresztényeknek, azt is, ha valamilyen kőateista autoriter hatalomnak kell csápolni, mert már nem is a szín meg az ideológia a lényeg, hanem a jól odavágás médiaélményével való azonosulás. Na kb. ennyit értek.
exfahrenheit
2019. augusztus 14. 14:51
"a kínai neten már rendszerváltási kísérletről írnak." csoda lesz, ha nem mennek rajtuk keresztül tankkal. :(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!