Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Olasz vizekre engedi az Open Arms mentőhajót egy római bíróság

2019. augusztus 14. 21:43

Salvini bejelentette: ismét kitiltja a hajót az olasz vizekről.

2019. augusztus 14. 21:43

Róma városának közigazgatási bírósága Matteo Salvini belügyminiszter vonatkozó tilalma ellenére szerdán engedélyezte a Proactiva Open Arms spanyol civilszervezet hajójának, hogy 147 migránssal a fedélzetén olasz területi vizekre lépjen. A szervezet szerint a két hete kikötési engedélyre várt hajó most elindult Lampedusa szigete felé. A kikötési engedély azonban továbbra is Salvini döntésétől függ.

A törvényszék ítéletének indoklásában – orvosszakértői és pszichológiai véleményekre hivatkozva – megállapította, hogy a nemzetközi tengerjogi szabályozásba ütközött a belügyminiszter korábbi rendelkezése. Salvini bejelentette, hogy fellebbez a törvényszék döntése ellen, s ismét megtiltja a hajónak, hogy egyáltalán olasz területi vizekre lépjen.

Giuseppe Conte olasz kormányfő korábban felszólította a Salvini vezette belügyminisztériumot, hogy legalább a gyerekeket engedjék le a fedélzetről. A tárca egyébként a nap folyamán engedélyt adott, hogy egy, a spanyol NGO hajójára felvett négyfős migránscsalád partra szállhasson Olaszországban.

A szigorú bevándorlási politikát folytató Salvini olasz sajtójelentések szerint hevesen bírálta – mint fogalmazott – „egyesek jól átgondolt stratégiáját”, amellyel Olaszországot kényszerítenék, hogy ismét nyissa meg kikötőit a civilszervezek hajói előtt. Hangsúlyozta: szembe fog szállni azzal, hogy az Open Arms hajója Olaszországban kiköthessen. „Nem akarok az embercsempészek bűntársa lenni” – idézte az olasz sajtó Salvinit. A Proactiva Open Arms kedden a Twitteren azt írta, hogy minden nappal nehezebb a fedélzeten tartózkodók helyzete.

A Földközi-tengeren vesztegel az SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű civil szervezetek Ocean Viking nevű hajója is 356 migránssal a fedélzetén. A szervezetek felszólították Máltát és Olaszországot, hogy keressenek kikötőt a hajónak, amely több mint száz gyereket és kiskorút szállít. Matteo Salvini a nap folyamán azt mondta: az Open Arms vigye Spanyolországba, az Ocean Viking pedig Tripoliba vigye a migránsokat.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kegyes urunk Karolus
2019. augusztus 15. 11:57
Keresztre kell feszíteni az összes olasz komcsi bírót, abból talán tanulnak a férgek.
Agricola
2019. augusztus 15. 11:12
Pokol Béla a demokratikus jogállamot leváltó jurisztokratikus államról ír. Az alkotmányos demokráciák legkülönbözőbb formáiban egyre nagyobb figyelmet kapott a bírói hatalom (judicial power) megerősödése. Amerikában egyes elemzések a senki által meg nem választott alkotmányos ajatollahok túl-hatalmáról értekeztek, mások arról írtak, hogy egyfajta „államcsíny” zajlott le a tárgyalótermekben. Kiéleződött a vita arról, hogy felborult az egyensúly a népszuverenitás elsődleges letéteményeseként megjelenő parlamentek és az alapjogok védelmét túlhajtó bíróságok között.
tango47
2019. augusztus 15. 10:46
Salviniéknak el kellene mélyülni az olasz alkotmányban és megtalálni annak módját, hogy milyen rendelettel lehet negligálni a hazaáruló ügyészek és bíróságok beleszólását a migráns-ügybe. Trump mindent bevetett a fékei és ellensúlyai ellen, végül sikerrel járt a fal finanszírozásával kapcsolatban.
zakar zoltán béla
2019. augusztus 15. 10:37
nazik az NGO-k! És támogatóik! Überrált nazik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!